Kövesse Facebook oldalunkat!

Az idén növekedni fog a belföldi úti célok, illetve a személygépkocsival megközelíthető külföldi szálláshelyek iránti igény, a szállásadók szempontjából pedig az fog versenyelőnybe kerülni, aki képes saját egyediségét a virtuális világban is megmutatni – közölte Szigetvári József, a magyar központú Szallas Group vezérigazgatója az MTI-vel, a legfrissebb kutatási eredményeik alapján.

A járvány következtében a nemzetközi turizmus mintegy 30 évet, a hazai turizmus pedig 10 évet lépett vissza árbevétel szempontjából.

– mutatott rá Szigetvári József.

Hozzátette: a csoport 2020. évi árbevétele 15 százalékkal esett vissza 2019-hez képest. Tavaly ugyanakkor az előzetes adatok szerint meghaladták a 2019-es forgalmat, a rendkívüli nehézségek ellenére. Emlékeztetett: a határokat egyszer kinyitották, majd ismét bezárták, a vendégek pedig az előrefoglalásokat rendszerint lemondták. Probléma volt az is, hogy Európában nem volt egységes intézkedés, minden országban más és más járványügyi szabályok léptek életbe.

Az előrejelzésük szerint a járvánnyal hosszú távon együtt kell élni, ennek hatására új utazási trendek formálódnak. Ezek között kiemelték, hogy népszerű lett a belföldi és a helyi kultúra támogatása.

Jelenleg a magyarországi belföldi foglalások 90 százaléka digitális csatornákon keresztül történik, míg Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában 54-60 százalékra tehető a digitális foglalások aránya. Ez azt jelenti, hogy utóbbi országok esetében a szállásadó réteg nehezebben használja ki a technológia előnyeit.

Az AC Nielsen legutóbbi, online kérdőíves kutatása szerint – amit a szallas.hu hírlevélre regisztrált 3000 felhasználó bevonásával készítettek – 2022-ben belföldön 82 százalék tervez legalább annyit utazni, mint a Covid előtt, a következő 3-4 évben pedig a választ adók 90 százaléka. A kutatás szerint az utazni vágyók egyre inkább preferálják a magas minőségű, prémium szálláshelyeket, például 5 csillagos hoteleket, wellness szállókat.

Az utazni vágyók leginkább ingyenes lemondási lehetőséget (98 százalék), a tervezett tartózkodási idő rugalmas megváltoztatásának lehetőségét (97 százalék), extra higiéniai szolgáltatásokat (92 százalék) és a távolságtartás lehetőségének biztosítását (85 százalék) várják el. A négy legjelentősebb szempont, amelyet az utazók figyelembe vesznek a külföldi szállásfoglalás során sorrendben: szállásdíj éjszakánként, a szálláshely lokációja, a szálláshely értékelése más fogyasztók által, és a rugalmas lemondási feltételek – közölték.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...