Kövesse Facebook oldalunkat!

Újabb jó hír a gyermeket nevelő családoknak, hogy a Babakötvény kamata minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett februártól – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült posztjában csütörtökön.

A Babakötvény egyre népszerűbb, a családok már 273 ezer gyermeknek gyűjtenek ilyen megtakarítást, amelynek összértéke meghaladja a 153 milliárd forintot – jegyezték meg.
Tavaly harmadával több Babakötvényt vásároltak a szülők, mint egy évvel korábban – írta.
A Magyar Államkincstár februárban az éves kamatot nyolc sorozat után kifizette; ennek összege meghaladja a 3 milliárd forintot – hangsúlyozta.

Varga Mihály szerint azért előnyös a Babakötvény, mert adó-, járulék- és illetékmentes, nincs számlavezetési díja. Januártól a kormány megduplázta a befizetések után járó állami támogatást, 6 ezer forintról 12 ezer forintra emelte – emlékeztetett. A Babakötvény kamata a mindenkori inflációnál 3 százalékkal magasabb, így már havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára – sorolta a tárcavezető hozzászólásában az előnyöket.

A Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön közleményben tájékoztatott arról, hogy a tárcavezető által említett 3,2 milliárd forintos kifizetés 151 ezer Start-számlával rendelkező ügyfelet érintett, akik már a megemelt kamatot kapták Babakötvényeik után.
Start-számlát 2012 októbere óta kizárólag a MÁK-nál lehet nyitni – emlékeztettek. Ezen a számlán található az állam által minden újszülött gyermek számára biztosított 42 500 forintos Életkezdési Támogatás Babakötvénybe fektetve – tették hozzá.

A kincstárban eddig már közel 273 ezer Start-számlát nyitottak, az ezen található megtakarítások értéke 153 milliárd forint – erősítették meg.

A kincstár rámutatott arra, hogy 2021-ben 35 százalékkal, közel 38,5 milliárd forinttal több Babakötvényt vásároltak a gyermekes családok, mint az előző évben.

A Start-számlát nem csak újszülöttek, kisgyermekek részére érdemes megnyitni, a gyermek bármely életkorában lehet élni a lehetőséggel, ugyanis erre bárki, bármekkora összeget befizethet díjmentesen – hangsúlyozta a MÁK.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...