Kövesse Facebook oldalunkat!

Idén átlagosan 29 400 forintot tettek félre havonta a megtakarítani tudó magyarok, csaknem a harmadával többet, mint egy évvel korábban. A legtöbben azért spórolnak, mert tartanak munkahelyük elvesztésétől, de csaknem ennyien vannak azok is, akik nem tudtak, vagy nem akartak nagyobb beruházásra költeni, autót vagy lakást vásárolni. A pandémia a napi pénzügyek intézésére is hatással volt. Terjed a digitális bankolás, valamint többen fizetnek érintésmentes megoldásokkal, és kevesebben használnak készpénzt, mint korábban.

Felmérést készített az Erste Bank!

A magyar háztartások közel 60 százalékának rontotta a pénzügyi helyzetét a koronavírus-járvány. A válaszadók 39 százaléka mondta, hogy kisebb, míg 18 százaléka azt, hogy nagyobb mértékben szenvedte meg anyagilag a pandémiát. A járvány a pénzügyi megtakarítások szerepét is felértékelte:

Míg 2019-ben 70 százalék tartotta szükségesnek, hogy félretegyen, 2020-ban ez az arány 80 százalék, 2021-ben pedig 79 százalék volt

– derül ki az IMAS International az Erste Csoport számára végzett felméréséből.

KORÁBBAN ÍRTUK

Az Erste Bank rekord eredményt ért el 2023-ban Magyarországon

Rekord eredménnyel zárta a 2023-as évet az Erste Magyarországon részben egyszeri hatásoknak is köszönhetően - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
  • A válaszadók 18 százaléka mondta azt, hogy többet tesz most félre, mint a pandémia előtt.
  • A legtöbben, 28 százalék azért spórol többet, mert van, vagy újra van munkája (vagyis a munkahely elvesztésétől való félelem motiválja).
  • 27 százalék nem tudott vagy nem akart nagyobb vásárlásokra, befektetésekre költeni az elmúlt időszakban (például lakást vagy autót venni).
  • A válaszadók 24 százaléka számolt be arról, hogy nőttek a bevételei az elmúlt időszakban.
  • Ugyancsak 24 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyszerűen kevesebbet tudott költeni a járvány illetve a lezárások miatt.

A megtakarítási kedv egyértelműen nőtt a lakosság körében annak ellenére, hogy a válaszadók több mint fele azt nyilatkozta, romlott az anyagi helyzete a járvány alatt, melyből 20 százalék alatt nyilatkoztak lényeges romlásról. A bankok hagyományosan jó bizalmi mutatója stabil maradt, az online fizetési szolgáltatók felé mutatott bizalom viszont nagyot nőtt a pandémia idején.

– értékelte a felmérés eredményeit Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

A pandémiás helyzet felgyorsította a digitális átállást, többen használják az elektronikus megoldásokat, legyen szó a napi pénzügyek intézéséről vagy a banki kapcsolattartásról. A fiókok szerepe is átalakul, az egységekben a tanácsadásé a főszerep – tette hozzá Harmati László.




Régiószerte növekednek a megtakarítások, Magyarországon a legjobban

A megtakarítási hajlandóság növekedése általános jelenség Kelet-Közép-Európában. Azok aránya, akik szerint a rendszeres megtakarítás, befektetés nagyon vagy eléggé fontos Romániában 11 százalékponttal haladja meg a két évvel korábbit, de Csehországban és Szlovákiában is 9-9 százalékpontot emelkedett. Mindez együtt járt a megtakarítások növekedésével is:

A válaszadóknak a helyi pénznemben kifejezve minden országban sikerült többet félretenni 2021-ben.

Az átlagos havi megtakarítás 2020-hoz képest Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, 23 százalékkal. A második helyen Ausztria áll 21 százalékkal, majd Horvátország jön 13, Szlovákia és Szerbia 8-8, Románia 7,5, majd Csehország 7 százalékkal. A helyi pénznemben számolva Magyarország az elmúlt hat évet tekintve is rekordot ért el a megtakarítások növekedésében:

  • Míg 2015-ben átlagosan havi 15 ezer forintot spóroltak megtakarítási céllal a magyarok, addig 2021-ben már csaknem a dupláját, közel 29 400 forintot.
  • Az idén havonta átlagosan félre tett összeg 2020-hoz (22 600 forint) képest is 30 százalékos növekedést mutat.

KORÁBBAN ÍRTUK

Erste Bank: Ugrásszerűen megnőtt a pénzügyi csalások, adathalász támadások száma 2023-ban

Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke, szektorszinten a második negyedévben 7 milliárd forint volt a...

A vészhelyzet késztet spórolásra, a legtöbben lakásra gyűjtenek

  • A vizsgált országokban a legtöbben vészhelyzetre spórolnak, ám míg például Szlovákiában ez az arány 94 százalék, Magyarországon mindössze 48 százalék.
  • Itthon ugyanilyen népszerű az időskori kiadásokra gyűjteni (48 százalék), és alig valamivel lemaradva a harmadik helyen áll az általános pénzügyi tartalék (47 százalék).
  • A válaszadók 35 százaléka mondta azt, hogy egy nagyobb jövőbeli kiadásra, lakás vagy autó vásárlására gyűjt, míg drágább elektronikai eszközre 16, nyaralásra 14, oktatásra, képzésre pedig mindössze 7 százalék rak félre.

A magyarok 11 százaléka mondta, hogy nagyon elégedett, míg további 27 százalék inkább elégedett azzal az összeggel, amit meg tud takarítani, ezzel szemben 21 százalék egyáltalán nem, további 16 százalék pedig inkább nem elégedett azzal, amit félre tud tenni.




A biztosra megy a magyarok többsége, de többen vannak, akik már kockáztatnának

Magyarországon a megtakarítással rendelkezők elsősorban a hagyományos termékekben (takarékkönyvek, kártyák és számlák), illetve valamilyen biztosításban tesznek félre (22-22 százalék, de sokan tartják a megtakarításukat készpénzben (20 százalék). A válaszadók 13 százaléka rendelkezik ingatlanbefektetéssel, 12 százaléknak van nyugdíjpénztári megtakarítása, és mindössze 9 százalék mondta azt, hogy legalább részben értékpapírban fialtatja spórolt pénzét.

  • Utóbbi összefüggésben lehet azzal, hogy a hazai megtakarítók mindössze 8 százaléka hajlandó csak nagyobb kockázatot vállalni a nagyobb hozamért, míg 79 százalék inkább a biztonságra törekszik.
  • A részvénybefektetésekkel szembeni idegenkedés nőtt valamelyest az elmúlt évben, a válaszadók 18 százaléka volt teljesen elutasító, szemben a 2020-ban mért 15 százalékkal.
  • Ugyanakkor a pozitív attitűd is javult: míg egy évvel korábban 24 százalék gondolta úgy, hogy az értékpapírok neki valók, ma már 28 százalék vélekedik így.

KORÁBBAN ÍRTUK

Megugrott az Erste Csoport működési eredménye az első kilenc hónapban

Jelentősen,44,6 százalékkal, 4,178 milliárd euróra emelkedett az Erste Csoport működési eredménye az idei első kilenc hónapban az egy évvel korábbi 2,889 milliárd euróról - áll az Erste bank hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A pandémia hatására visszaszorul a készpénz, előtérbe kerültek a digitális megoldások

A koronavírus-járvány a napi pénzügyek intézésére is hatással volt, hozzájárult a digitális bankolás szélesebb körű elterjedéséhez. A válaszadók 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy többet használ érintésmentes fizetési megoldásokat (bankkártya, mobiltelefon), mint a pandémia előtt, míg 31 százalék arról számolt be, hogy már ritkábban fizet készpénzzel.

A felmérés szerint az ügyfelek a banki ügyintézés során is mindinkább az elektronikus megoldásokat részesítik előnyben: 38 százalék kevesebbet jár bankfiókba, 24 százalék a korábbinál többet bankol online, míg 11 százalék többet használja az elektronikus felületeket (mobil, email, chat) a bankjával való kapcsolattartáshoz, mint a járványt megelőző időszakban.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...