Kövesse Facebook oldalunkat!

Fiatal kora ellenére már többször el volt tiltva a vezetéstől az a 15 éves fiú, akit anyja vett rá újabb engedély nélküli közlekedésre, amikor egy ellenőrzésen ismételten lebukott – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Pirger Csaba az előzményekről azt közölte, a zalaegerszegi nő tavaly nyáron vette rá alig 15 éves fiát arra, hogy Zalaegerszegről személygépkocsival vigye el őt Padárra a rokonaikhoz. A nő tudta, hogy gyereke engedély nélküli vezetés és más szabálysértések miatt, sőt az eltiltás hatálya alatti újabb szabálysértése után kétszeresen is el volt tiltva a járművezetéstől.

A fiú ennek ellenére eleget tett anyja kérésének, de útközben egy igazoltatásnál ismét kiderült, hogy nincs jogosítványa, illetve büntetés hatálya alatt is áll. A Zalaegerszegi Járásbíróság eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt 25 ezer forint pénzbírságot szabott ki a fiúra, akit harmadszor is eltiltott a járművezetéstől.

A nő azzal, hogy ugyanazért már többször elmarasztalt fiát újabb szabálysértés elkövetésére vette rá, súlyosan veszélyeztette a gyermek erkölcsi fejlődését. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a nő ellen.

Nyitókép: Pexels.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...