Országszerte 225 káreseményhez riasztották a tűzoltókat a szombati vihar miatt, a felhőszakadás Somogy és Zala megye egyes térségeiben rendkívüli vízátfolyásokat, villámárvizeket és vízakadályokat okozott – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint Somogy megyében negyvenegy esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra. A védekezésben a hivatásos és az önkéntes tűzoltók mellett a vízügy szakemberei és az önkéntes mentőszervezetek tagjai is részt vettek. Hozzátették:
Nagyatádon, ahol a Rinya-patak lépett ki medréből, vasárnapra virradóra is folytatódott a védekezés, mert a víz több helyen épületeket, közműveket veszélyeztetett.
Az egységek a Zrínyi utcában, a Bartók Béla utcában és a Hunyadi utcában is több száz homokzsákot töltöttek meg, miközben a vizet szivattyúzták, de védeni kellett több trafóállomást és egy csárdát is – írták.
Zala megyében egy nap alatt 110 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységeit. Nagykanizsán mintegy hatezer homokzsák felhasználásával erősítették és emelték meg a Principális-csatorna oldalát a Pivári utcai épületek megvédéséért.
Nyitókép: MTI.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.