Rögzíteni kell az orosz alaptörvényben a rendszeres nyugdíjindexálás kötelezettségét – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az újonnan megalakított alkotmányozó munkacsoporttal megtartott csütörtöki megbeszélésén, a Moszkvához közeli Novo Ogarjovóban.

Putyin szerint Oroszország alkotmányának az általa szerdán kezdeményezett módosítást követően szavatolnia kell, hogy a minimálbér nem lehet alacsonyabb a megélhetési minimumnál, valamint garantálnia kell a tisztességes nyugdíjellátást és a nyugdíjak rendszeres indexálását (inflációhoz igazítását). Hangsúlyozta, hogy szándéka szerint ezen rendelkezéseknek a kormány általi megszegése alkotmánysértésnek minősül majd, ami kizárja, hogy a kabinet más prioritásokat követve alakítsa programját. Ezek egyúttal felhatalmazzák majd az elnököt a reagálásra, egyebek között arra, hogy leválthassa a felelősöket.

Az alkotmánymódosítások értelme, hogy biztosítsák Oroszország jogállamként, szociális államként való továbbfejlődését, s hogy tovább növeljék országunk intézményeinek hatékonyságát.

– hangoztatta.

KORÁBBAN ÍRTUK

FBAMSZ: Érdemes a téli szezon előtt megkötni a biztosítást az üresen hagyott nyaralóra

Időben célszerű gondoskodni a téli időszakban magukra hagyott nyaralóépületek biztosításáról, a nyaralóövezetek kiürülésével párhuzamosan ugyanis jelentősen megnő mind a betörések kockázata, mind az elemi károk és meghibásodások által okozott károk helyreállítási költsége

MNB: A biztosítóknak felül kell vizsgálniuk a KGFB-díjtarifákat

A biztosítók által háromnegyed éve lekérdezhető központi kgfb adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el az MNB a kárstatisztikával nem rendelkező piaci szereplőktől (is).

Putyin szerdán terjesztett elő egy alkotmánymódosítási csomagot, amely a szociális elemek mellett elemzők szerint azt hivatott szavatolni, hogy hivatali idejének 2024-ben történő lejárta után az elnök valamilyen más tisztségben bebiztosíthassa magát a hatalomban.

A kezdeményezések ugyanakkor nem változtatnak azon, hogy Oroszország továbbra is megmarad elnöki köztársaságnak, s nem érintik az alapokmány fundamentumait.

A módosításokat egy “össznépi szavazásnak” kell majd megerősítenie, amelyet az eddig megjelent információk szerint feltehetően még a tavaszi parlamenti ülésszak lezárása előtt fognak megrendezni. Putyin még szerdán elrendelte egy jogi szakértőkből, politikusokból, közéleti személyiségekből, alkotó értelmiségiekből és sportolókból álló, 75 fős alkotmányozó munkacsoport létrehozását.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...