Bár saját bevallásunk szerint tudjuk mik az igazán fontos dolgok az életben, és ennek megfelelően a váratlan balesetektől és betegségektől félünk legjobban, mégis inkább a lakásunkat és gépjárművünket biztosítjuk, mint magunkat, egészségünket – derült ki egy friss kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy a 18-29 év közötti fiatalok csupán 20%-a rendelkezik valamilyen biztosítással, ők tehát még kevésbé tudatosak ezen a téren.
Generali Biztosító megbízásából készített reprezentatív kutatás a 18-59 éves korosztály körében mérte fel a biztosítási piac legnépszerűbb termékeit, a megkérdezettek félelmeit és biztosításkötéssel kapcsolatos motivációit.
- Összességében elmondható, hogy biztosítással általánosságban az 50 év feletti, felsőfokú végzettséggel és minimum 170 000 forintos havi nettó jövedelemmel bíró magyarok rendelkeznek.
- A 2016-ban készített hasonló Generali kutatás eredményeivel összevetve megállapítható, hogy a biztosítási szerződést kötő ügyfelek köre jellemzően az idősebb korosztály felé tolódott, hiszen 3 évvel ezelőtt még a negyvenesek jártak ebben élen.
A kutatás eredményei szerint 2019-ben a három legerősebb félelem a lakosság körében a családban bekövetkezett haláleset miatti anyagi bizonytalanság (33%), baleset vagy betegség miatti munkakiesésből adódó anyagi bizonytalanság (32%), valamint a lakáskár (32%). Így különösen figyelemreméltó a tény, hogy a magyarok ennek ellenére lakás-, és gépjármű-biztosítás mellett mégsem kötnek személybiztosítást.
A 2016-os felmérés 34%-os értékéhez képest most az is látható, hogy a munkahely esetleges elvesztéséből adódó bizonytalanság nagyon kismértékben csökkent, munkaerő-piaci helyzetünket tehát árnyalatnyival derűsebbnek ítéljük meg.
Az értékrendünk a helyén van, de halogatjuk a biztosításkötést
A kutatás arra is kíváncsi volt, hogy a saját bevallásunk szerint melyik fontosabb számunkra, az egészség és a kikapcsolódás, vagy a mindennapok megkerülhetetlen részéve vált technológiai eszközök, kütyük. Mivel a KSH adatai[2] szerint 100 emberre 120 mobilelőfizetés jut ma Magyarországon, illetve globális szinten is 44%-os részesedéssel bírnak a mobileszközök a műszaki fogyasztási cikkek piacán, az attitűdvizsgálatot a mobileszközökkel kapcsolatban végezte el a felmérés.
A válaszok azt mutatják, hogy bár fontosnak tartjuk a használati tárgyainkat, mégis szívesebben költünk hétvégi kikapcsolódásra, mint okostelefonra: a megkérdezettek 72%-a saját bevallása szerint továbbra is inkább egy nyugodt, feltöltődésre fordított hétvégét választana a legújabb, csúcskategóriás mobiltelefon megvásárlása helyett. Ebben csupán a 18-29 év közötti, alacsonyabb jövedelmű férfiak nem értettek egyet a többséggel. Ha pedig abban a feltételezett helyzetbe kerülnénk, hogy eldöntsük, inkább a kezünk-lábunk törjön-e el, vagy a leejtett telefonunkat óvjuk meg a sérüléstől, még nagyobb arányban választanánk saját testi épségünket (85%).
A felmérés ugyanakkor arra is rávilágított, hogy megkérdezettek csupán egyharmada tervez valamilyen biztosítást kötni; és a prioritások között továbbra is a lakás-, és gépjármű-biztosítás szerepel, akárcsak 2016-ban.
Ugyanakkor az is kirajzolódik a kutatásból, hogy bár motiváltabb a fiatalabb korosztály a biztosításkötésre, mégis inkább az olvasható ki a számokból, hogy a 18-29 év közöttiek csupán 20%-a rendelkezik valamilyen szerződéssel, a 30 alatti generáció tagjai tehát inkább csak tervezik a jövőjük ilyen szempontú biztosítását.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.