Kövesse Facebook oldalunkat!

A héten is marad a szeles, csapadékos időjárás. Május első napjaiban helyenként 20 fok körül, a hétvégén viszont néhol csak 10 fok körül alakul a hőmérséklet, hajnalban pedig akár 2 fokig is hűlhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hirdetés (x)

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés elsősorban az északi határszélen lehet. Többfelé lesz eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Nagyobb területen és mennyiségben a keleti megyékben eshet. Megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lesz. Napközben 12-18 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, május elsején főként az ország keleti felén valószínű eső, zápor, de délutántól ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 5-10 fok között, a nappali maximumok 14-21 fok között alakulnak.

Csütörtökön több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehet zápor, egy-egy zivatar. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb hőmérséklet 17-22 fok között alakul.

Pénteken többfelé várható eső, zápor. A szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 7-12 fok között valószínű. A nappali maximumok 14-20 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap is több helyen lesz eső, zápor. Emellett megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban szombaton 5-10, vasárnap 2-8 fok lesz. Napközben szombaton 10-15, vasárnap 8-15 fok várható – olvasható az előrejelzésben.

KIEMELT

NEKED AJÁNLJUK

Álmodozó ifjúból igazi üzletember – Tassi Zsolt közel 30 éve erősíti az OVB csapatát

1996 nyarán mellékállásban kezdett el dolgozni az OVB-nél, megfogta a cég által felvázolt jövőkép, amire komoly lehetőségként tekintett. Fiatal pályakezdőként a negyven pluszos kollégák között kölyöknek érezte magát és az első eredmények sem jöttek könnyen.

Lépett a Generali: 10 milliós előleget kapott a Soroksári úti tűzvészben mesérüt ház

Egy hétszintes ház tetőtere kapott lángra hétfőn délben a Soroksári út és az Ipar utca sarkán. A tűz 2400 négyzetméternyi területen égett, a tűzoltóknak délután két óra után sikerült körülhatárolniuk a tüzet, este hét órakor pedig jelentették, hogy eloltották a lángokat.

Luxusnyugdíj: Álmodik a magyar, de nem tervez +VIDEO

Unokáktól nyüzsgő családi házat, gleccsertúrát, luxusautót, kávézót kívánnak maguknak a magyarok, ha öregkoruk vágyálmairól kérdezik őket. A hazai lakosság fejében még mindig él a boldog és nyugodt nyugdíjas évek illúziója, miközben az időskori juttatás vásárlóereje igencsak lemaradt az átlagfizetésekétől, a magyarok nyugdíjmegtakarításai pedig csökkenő tendenciát mutatnak.

300 fő a cél: Komoly hálózatfejlesztésbe fog a ROAR csapata

„Új év, új én” – olvashatjuk sokfelé a közösségi médiában az év elején. Nincs ez másként a ROAR-nál sem, az új generációs közvetítői hálózat ambiciózus terveket dédelget 2023-ra: úgy döntöttek, megduplázzák a tanácsadói létszámot.

A Generali 100 millió euróval segíti a koronavírus elleni védekezést

A nemzetközi Generali Csoport igazgatósága jóváhagyott egy 100 millió eurós (kb. 34 milliárd forintos - a szerk.) rendkívüli nemzetközi alapot, amely nemzetközi szinten a Covid-19 vészhelyzet elleni küzdelemr támogatására irányul.

MABISZ-ORFK: Elindult a digitális kárbejelentő alkalmazás!

Az autósok ezentúl mobiltelefonjukon is intézhetik a baleset utáni adminisztratív teendőket. Elindult ugyanis a Magyar Biztosítók Szövetségének új, digitális kárbejelentője, amely a hagyományos, „kék-sárga” nyomtatvánnyal egyenértékű, ám gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé.

Ennyi: Ha megéljük a nyugdíjas kort, a túlélés kockázatát is kezelni kell

A Biztosító Magazin vendége Kali József, személyes pénzügyi tanácsadó volt, akivel a lehetséges megoldásokról beszélgettünk.

Lélegeztető gépeket és 20 millió maszkot küldött a Generali a koronavírus miatt Lombardiába

Az orvostechnikai eszközök és a maszkok beszerzése a március 13-án a koronavírus helyzetre létrehozott rendkívüli nemzetközi alapból származó adományoknak köszönhetők. Az első lélegeztető gépeket már leszállították Olaszország Lombardia tartományának kórházaiba, a maszkok első szállítmánya két héten, a második szállítmánya pedig három héten belül várható.

Hirdetés (x)