Kövesse Facebook oldalunkat!

Az idén az erős belső fogyasztásnak köszönhetően 3,2 százalék lehet Kelet-Európa gazdasági növekedése, de 2019-ben a növekedés visszaesik 2,5 százalékra. Az Atradius hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométere című elemzése szerint ennek az az oka, hogy csökken majd az eurózónába irányuló export. Így romlanak majd a régiós vállalatok likviditási pozíciói, ez pedig a növeli a cégek közötti kereskedelem (B2B) kockázatait. A felmérésben több mint 1400 magyar és kelet-európai vállalatot kérdezték meg az Atradius elemzői. 

Lassabban juthatnak a pénzükhöz a vállalatok

A Fizetési Szokások Barométere szerint a kelet-európai vállalatok 25 százaléka arra számít, hogy a következő 12 hónapban, hitelre történő értékesítés esetén lassabban jutnak majd a pénzükhöz, mint tavaly. Ez különösen a román (30 százalék) és a török cégeket (43 százalék) aggasztja. Az Atradius országigazgatója azt mondta, hogy elsősorban a tőkehiány és likviditási problémák miatt nőtt a számlák átlagos kiegyenlítési ideje (DSO) 2018-ban.

Kelet-Európa országaira jellemző, hogy a belföldi ügyfelek gyakorlatilag egyfajta finanszírozásként tekintenek a halasztott fizetésre. A régiós DSO 59 nap, míg Magyarországon átlagosan 49 nap alatt egyenlítik ki a számlát a vállalatok, tehát itthon jól fizetnek a vevők. Ezért a térségben a hazai cégek a legnyitottabbak a hitelre történő értékesítésre.

– mondta Vanek Balázs.

A protekcionizmus akár kereskedelmi háborúhoz is vezethet

A felmérésben megkérdezték a vállalatok véleményét arról is, szerintük mi jelenti a legnagyobb kockázatot a világgazdaság növekedésére. A kelet-európai cégek az amerikai protekcionista gazdaságpolitikát tartják a legnagyobb kihívásnak (37,7%), ez Magyarországon 40,9 százalék.

Itt a legfőbb félelem az, hogy a protekcionizmus kereskedelmi háborúhoz vezet hat hónapon belül. A második helyen a geopolitikai kockázatok állnak, pl. az Európai Unió szétesése a Brexit nyomán, Oroszország és a NATO konfliktusa, vagy az, hogy Donald Trump amerikai elnök külpolitikája miatt Kína elfoglalja a vezető globális hatalom pozícióját. Ezek a kérdések a 24 százalékos régiós átlaghoz képest a magyar vállalatok közel egyharmadát foglalkoztatják.

– mondta Vanek Balázs.

A jelentős kockázatok között szerepel még a kínai gazdaság „kemény földet érése”, illetve az, hogy tévútnak bizonyul az amerikai jegybank, a Fed politikája.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...