Kövesse Facebook oldalunkat!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az autóbuszos személyszállítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjainak egyidejű, nagyarányú emelése miatt akár a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet. A tárca ezért mielőbbi egyeztetésre és vizsgálatra kérte fel az ügyben hatáskörrel rendelkező Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit – közölte az NFM az MTI-vel.

Komoly terhet jelent a buszos cégeknek

A közlemény szerint az autóbuszos személyszállító vállalkozásoknak a biztosítótársaságok lépése súlyos terhet jelent, ráadásul az emelkedő kgfb díjak hatására keletkező plusz költségeket az érintett vállalkozások továbbháríthatják az utasokra.

Hozzátették, hogy a kormány a magyarországi kis- és középvállalkozások és az általuk kiszolgált utasok oldalán áll.

Korábban írtuk:

Három-négyszeres díjakat állapítottak a meg a biztosítók, de volt olyan aki 31 milliórt vállalta volna

A NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) szerdán azt közölte, hogy a közelmúlt buszbaleseteire hivatkozva a biztosítótársaságok átlagosan háromszoros, négyszeres biztosítási díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól, de akad olyan biztosítótársaság is, amelyik 31 millió forintos éves díjjal szerződne.

A testület a helyzet rendezésére a felügyeleti szervek és a kormány beavatkozását kérte arra hivatkozva, hogy a vállalkozások rendkívüli mértékben kiszolgáltatottak a biztosítói erőfölénnyel szemben.




A végső esetben a fogyasztókra hárítanák az emelést

Közleményük szerint az autóbuszos személyszállító vállalkozások jelentős része alacsony tőkeerejű cég, az emelést csak úgy tudnák finanszírozni, ha azt a fogyasztókra hárítanák.

A drasztikus biztosítási díjnövekedés miatt a hosszabb turistautak mellett a csoportos iskolai kirándulások, a belföldi utazások, vagy a munkásszállítások is jelentősen drágulhatnak.

Ez is érdekelheti:

Nyitókép: Pexels

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...