2018. január 1-jétől az osztrák Generali is a cégcsoport közép-kelet-európai régióját (Generali CEE Holding) erősíti majd vezető piaci teljesítményével. Az új struktúra nemcsak a térség országai között fennálló erős történelmi gyökerekre reflektál, de tükrözi azt a kulcsszerepet is, amelyet Ausztria játszott, amikor a Generali 1989-ben visszatért a régióba.
11-re növekszik a közép-kelet-európai regionális központ által kiszolgált országok száma
A nemzetközi Generali Csoport jelenlegi struktúrájában az osztrák leányvállalat az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió része. A jövő év elejétől azonban Ausztria csatlakozásával a közép-kelet-európai regionális központ (Generali CEE Holding) 11 ország munkájáért lesz felelős, ahol a Generali Csoport összesen több mint 16 000 alkalmazottat foglalkoztat, és 2016-ban 6 milliárd euró árbevételt generált. 2013 óta a Generali CEE Holdingot Luciano Cirinà vezeti.
„Az új regionális struktúra új lehetőséget teremt mind Ausztriának, mind a régió eddigi 10 tagjának. Az átalakítás lehetővé teszi, hogy új, határokon átnyúló fejlesztéseket is megvalósítsunk a régióban élő közel 15 millió ügyfelünk számára. Ez a lépés támogatja a Generali Csoport azon stratégiai célját, hogy egyszerűbb, okosabb és gyorsabb működést valósítsunk meg”
– nyilatkozott Luciano Cirinà a változásokról.
Az osztrák Generalit mostantól két izgatósági tag képviseli a Generali CEE Holding igazgatóságában
- Megtartva osztrák pozíciójukat Walter Kupec a CEE régió biztosítási üzletmenetért felelős igazgatója (Chief Insurance Officer – CInsO) lesz, míg Thomas Plank az operációs igazgatói (COO) posztot tölti be a Generali CEE Holding tagjaként.
- 2018. január 1-jétől ugyancsak csatlakozik a Generali CEE Holding igazgatóságához Miroslav Singer, aki a Cseh Nemzeti Bank korábbi vezetője, jelenleg pedig a Generali CEE Holding intézményi ügyekért felelős igazgatója és a szervezet vezető közgazdásza, emellett pedig a Česká pojišťovna felügyelőbizottságának elnöke.
- Ilics László, megtartva a magyar Generali Biztosítónál betöltött biztosítási üzletmenetért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját, a Generali CEE Holding igazgatóságának új tagjaként a régió értékesítési stratégiájáért felelős igazgatója lesz.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.