
A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben, miközben 2020 elején még 2,5 millió forinton, majd 2021 végén valamivel 4,5 millió forint felett álltak – közölte a Használtautó.hu kedden az MTI-vel.
A közleményben tájékoztattak arról, hogy szeptemberben a július-augusztusi átlaghoz mérten 10 nappal 46,8 napra nőtt az autók átlagos értékesítési ideje, amire legutóbb 2019-ben volt példa. 2020-ban átlagosan 42 nap, 2021-ben 38,9 nap volt az eladási idő – emlékeztettek.
Rámutattak: az új autók piaca 9,3 százalékkal csökkent az első háromnegyed évben, a használt autók importja pedig a nyártól szintén visszaesett. A használt autók importja augusztusban 11 százalékkal, szeptemberben már 22 százalékkal maradt el az előző évtől – fejtették ki a Datahouse adataira hivatkozva. A portál jelezte, hogy:
- A legolcsóbb, 500 ezer forint alatti szegmens kínálata és kereslete egyre csökken, ahogyan az 1 és 1,5 millió forintig autót remélők és kínálók köre is.
- A legtöbb vevő továbbra is 1,5-3 millió forint között szűr.
- A 3-5 millió forint közötti ársávban érdeklődők aránya az év első felében némiképp nőtt, ahogyan az 5-10 és a 10-20 millió forint között nézelődőké is.
Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője a közlemény szerint elmondta, hogy a korábbi prognózisok valósággá váltak, az autó luxuscikké válik.
Az olcsóbb árkategóriákban egyre többen gondolkoznak a személygépkocsi kiváltásán.
– tette hozzá.
A szakember szerint a kereslet csökkenésével és a használtautó-piac kínálatbővülésével az árak emelkedése legfeljebb lassulni fog, megállni nem.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.