Kövesse Facebook oldalunkat!

Miután idén márciusban lezárult a magyar Aegon vállalatok akvizíciója, az új tulajdonosokkal kötött megállapodás alapján szeptembertől Alfa néven folytatja tevékenységét a cég érdekeltségéhez tartozó biztosító és nyugdíjpénztár – közölte az Aegon Magyarország Zrt.

Tájékoztattak arról is, hogy az Aegon befektetési alapkezelője VIG Befektetési Alapkezelő néven tevékenykedik a továbbiakban.

Kiemelték, a névváltás miatt a társaság csaknem másfél millió ügyfelének semmilyen teendője nincs, szerződéseik azonos feltételekkel továbbra is érvényesek.

Az Aegon NV. holland multinacionális vállalat 2020-ban döntött egyes kelet- és közép európai – többek között a magyarországi – érdekeltségei eladásáról az osztrák székhelyű VIG csoportnak.

A csoport az Union Biztosító révén ismert szereplő a magyar piacon; a csoportban a magyar állam kisebbségi tulajdonrésszel rendelkezik.

Az új tulajdonos multibrand stratégiát követ, azaz a két érdekeltsége külön üzleti szereplőként folytatja munkáját.

Az új márkanevet piacfelmérés alapján választották ki, a név utal a vállalat történelmi hagyományaira és jelenlegi piaci pozíciójára.

– írták a közleményben.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...