Kövesse Facebook oldalunkat!

Drasztikusan emelkedett a vasúti átjárós balesetek száma tavaly a korábbi öt évben tapasztalt stagnálás után – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.

A múlt évben 86 baleset történt vasúti átjáróban, ez 24-gyel több, mint 2020-ban. Tavaly 16 vasúti átjárós baleset követelt emberéletet, 15 végződött súlyos és 14 könnyű sérüléssel, a többi esetben anyagi kár keletkezett. Az átjárós balesetek miatt egymilliárd forintot meghaladó kárral számol a MÁV – írták közleményükben.

Hozzátették: a vasúti átjárókban történő baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza. Évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok.

A balesetek okai között említették, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül, mielőtt az átjáróba hajtanak, illetve a csúcsforgalomban a kereszteződésben ragadnak, ahol tilos és életveszélyes megállni.

A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – a „még átérek” gondolkodásmód -, az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza – írták, hozzátéve, a záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik.

A vasúttársaság arra is figyelmeztetett: kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken vagy nem a kijelölt átjárókat használják.

Veszélyes az is, ha közlekedés közben mobiltelefont vagy fülhallgatót használnak, kapucnis ruházatot viselnek, mivel így nem érzékelik a zajokat.

Hangsúlyozták ugyanakkor: a vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek szinte semmi esélye nincs arra, hogy az átjáróban megelőzze az ütközést.

A közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezetők is vesztették életüket vagy sérültek meg az elmúlt években. Tavaly az átjárónál történt balesetek során egy vasúti dolgozó súlyosan, három pedig könnyebben megsérült – tudatták.

A vasúttársaság szerint a balesetek számának csökkenéséhez elengedhetetlen a közlekedési morál megváltozása.

Arra figyelmeztettek: a vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni, azon áthajtani pedig csak akkor szabad, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni. Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt – írták, hozzátéve: csak azután szabad továbbhaladni, ha a vezető meggyőződött arról, hogy nem jön vonat.

A MÁV értékelése szerint a magyarországi vasútbiztonság kedvező az Európai Unióban.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...