A Takarékbanknál már igényelhető az államilag támogatott Széchenyi Kártya Újraindítási Programban a Széchenyi Kártya GO! – közölte a pénzintézet az MTI-vel.
Az újraindítási program fő célja, hogy támogassa a hazai vállalkozások fejlesztéseit, beruházásait, illetve segítse a szektor likviditását a pandémiás időszakból való kilábalásban.
A közleményben ismertetik, hogy a Takarékbank a Széchenyi Kártya Program kereskedelmi banki partnere, a konstrukció bevezetése óta több mint 132 ezer kölcsönszerződést kötött, és mintegy 1200 milliárd forint forrás kihelyezésével segítette a vállalkozások működését, ami 38 százalékos részesedést jelent a hazai pénzügyi piacon.
Kiemelték, hogy az Agrár Széchenyi Kártyáknál minden három forintból kettő a Takarékbank közvetítésével jutott el az agrárvállalkozásokhoz. A Széchenyi Kártya Programban a legnépszerűbb termékek a folyószámlahitelek, az elmúlt években dinamikusan nőtt a beruházási hitelek igénylése is – írja a Takarékbank közleményében.
Vida József, a Takarékbank vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a válság utáni újraindulásnál a kereskedelmi bankokra különösen fontos feladat hárul azzal, hogy megfelelő forrással segítsék a vállalkozások működését.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.















































