Kövesse Facebook oldalunkat!

Az első oltásukat megkapók száma hamarosan eléri a hárommilliót, május elejére pedig a négymilliót – közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Egy éve élünk „háborús körülmények között”

Nagyszüleink éltek át ilyeneket, történelemkönyvekben olvasni, filmekben látni hasonlókat:

Korlátozás, kijárási tilalom, halottak, kórházban lévők, épp csak a jegyrendszer nem jelent meg, s a pénzünket nem „ette föl a hiperinfláció”

– mondta.

Az embereknek a háborúból – még ha nem is ők indították – előbb-utóbb elegük van, mindenki békés állapotokra, derűre, nyugalomra, tervezhetőségre vágyik. A kormány szakértőinek véleménye szerint akkor lesz béke, ha a vírust az oltásokkal sikerül legyőzni – tudatta a miniszterelnök.

A brit mutáns ellen máshogy kell védekezni

A koronavírus-járványról szólva Orbán Viktor hangsúlyozta, a brit mutáns jóval agresszívebb és pusztítóbb, mint a járvány első hulláma idején megismert vírus. Az első időszakban a zárások, az elszigetelés önmagában képes volt a járványt eltüntetni két-három hónapra. A brit változat nem ilyen, a bezárkózás csak lassítani tudja a terjedését, megsemmisíteni csak vakcinával lehet.




Zajlik az oltási program, már több mint négymillóan regisztráltak

A miniszterelnök Közölte: a regisztráció jól halad, az oltásra jelentkezők száma csütörtökön átlépte a négymilliót.

Ez azonban még mindig kevés, a kormány ezért kampányt indít, híres embereket kért föl arra, hogy minél több embert vegyenek rá az oltásra.

  • Hamarosan az első oltásukat megkapók száma eléri a hárommilliót, május elejére pedig a négymilliót.
  • Május elejétől egy hét, tíz nap alatt újabb egymillió oltást adnak be.
  • Május közepére pedig a beoltottak száma eléri a hatmilliót, harmadik hetére a hétmilliót – mondta.

Hozzátette: június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgár közül – aki megkaphatja az oltást – képesek leszünk hétmilliót beoltani. Jelezte: attól tart, nem lesz annyi regisztrált, magát beoltani akaró ember, mint amennyi vakcina.

Komoly logisztikai művelet

Az oltási program az ország történetének egyik legnagyobb szervezési művelete.

A Magyarországon engedélyezett és használt öt vakcina esetében eltérő időpontban követi az első oltást a második. Minden beadott oltásnak kell legyen egy párja valahol egy raktárban, hogy ugyanabból az oltásból, a megfelelő időpontban a jelentkező megkapja azt. Sokkal nagyobb apparátus dolgozik az oltási kampány hátterében, mint azt gondolni szokták.




Alig voltak emberek az utcán este nyolc óra után

A emberek példás fegyelmezettséggel tartották be a korlátozásokat, nyolc óra után – még Budapesten is – autó és ember alig volt az utcán.

Nyugat-Európában tüntetések, szándékos szabálysértések voltak a jellemzőek, a magyarok példamutatóan működtek együtt a járványügyi szakemberekkel és a veszélyhelyzetet irányító hatóságokkal.

Hangsúlyozta, a nyitás minden lépése a beoltottak számától függ, de figyelni kell a járványügyi adatokra is, mert az szabja meg a tempót.

Nyitás a nemzeti konzultáció eredménye alapján

A nemzeti konzultáció világosan kijelölte, milyen lépéseknek kell egymás után következniük:

  • Az iskolák kinyitását követhetik az éttermek, majd a szállodák, utána a jeggyel látogatható kulturális és sportrendezvények, mozik, konditermek jöhetnek.
  • Közel vagyunk ahhoz, hogy a védettségi igazolvánnyal látogatható kulturális, közösségi események ismét elérhetőek lesznek.

– tudatta a miniszterelnök.




Baloldali törvényjavaslat

A baloldal oltásellenes, az Országgyűlésben beadtak egy javaslatot, amely betiltotta volna a kínai és orosz vakcinát. Amennyiben ezt elfogadja a parlament, sok százzal vagy ezerrel többen haltak volna meg – mondta Orbán Viktor, képmutatásnak nevezve, hogy miközben a baloldali politikusok magukat beoltatják, az embereket lebeszélik.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...