„Gőzerővel” folytatja a kormány Budapest fejlesztését: tovább építik a budai fonódó villamoshálózatot – jelentette be a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
Tovább fonódik a fonódó villamos
Fürjes Balázs közölte, a nagyközönségnek 2016 elején átadott budai fonódó villamoshálózat az elmúlt évtized egyik legnagyobb közlekedésfejlesztési sikere;
a munkát most a Szent Gellért tértől délre, a Duna partján folytatják.
- Így kötöttpályás kapcsolathoz jutnak a diákok, hiszen érintett a BME kampusza és az ELTE déli tömbje is.
- Az Infopark is sokkal könnyebben lesz gépjármű nélkül megközelíthető a jövőben, ahogy igaz ez a Kopaszi-gát szabadidős térségére, valamint az épülő új iroda- és lakónegyedre – tette hozzá, azzal együtt, hogy a végállomás a Budafoki útnál lesz, a vonal csatlakozik majd a Déli Körvasút új, Nádorkert megállójához is.
Az államtitkár úgy folytatta a bejegyzését, hogy Budapesten és környékén a közösségi közlekedés a kormány „szívügye”, hiszen fejlesztésével közelebb lehet jutni az élhető, tiszta levegőjű, kevesebb dugóval terhelt fővároshoz, településekhez.
Jelezte, a 2020-as 85 milliárd forint után az idén a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttesen 116 milliárdot kapnak Budapest működési kiadásainak fedezésére. A közösségi közlekedés működtetésére az idén 12 milliárd forint az állami támogatás, csakúgy, mint tavaly.
Ezen felül egyes felújításokat és fejlesztéseket is a kormány finanszíroz
- Biztosítják a 3-as metró folyamatban lévő felújításának teljes, 200 milliárd forintos költségvetését.
- Az idén 3,2 milliárd forinttal támogatja a kormány a fővárosi buszbeszerzéseket: 2020-ban és 2021-ben 64 új, akadálymentes, légkondicionált busz megvásárlását finanszírozta Budapesten.
Felhívta a figyelmet, az idén a kormány több mint tízmilliárd forintot fordít a HÉV-vonalak teljes felújításának előkészítésére, a HÉV járműcsere-programjának megvalósítására, két új budapesti peremhíd, a Galvani és az Aquincumi híd tervezésére, az elővárosi vasút fejlesztésére.
A kormány 60 milliárd forint értékben vállalja magára további jelentős budapesti városfejlesztések finanszírozását és megvalósítását, így tehermentesítve a fővárosi költségvetést. A budai fonódó villamoshálózat továbbfejlesztésén is már ennek jegyében, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) döntése szerint dolgoznak.
A vonalszakaszra korábban már készültek tervek, de a kormány és az FKT döntése alapján ezek átdolgozása szükséges, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a villamos építésével érintett fák számát, a parti gyalogos és kerékpáros útvonal végig akadálytalan legyen
– írta Fürjes Balázs.
Fontosnak nevezte, hogy az itt élők, a területen rendszeresen közlekedők véleményét is figyelembe vegyék, ezért a BFK online kérdőíves felmérést indít.
Nyitókép: BKK.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.