Egy kanadai motortisztítási technológiát próbáltunk ki Dunakeszin, azt reméltük tőle, hogy nyerünk majd pár lóerőt. Nem is csalódtunk: a kocsi érezhetően agilisabb és erősebb lett, hamarabb reagál a gázadásra, jobban gyorsul és láthatóan kevesebbet is fogyaszt. Akinek régebbi autója van és gondolatai a motortuning körül forognak, első körben inkább guruljon el Dunakeszire, a TerraClean műhelyébe és tisztíttassa ki a motorját. Indulásnak lehet, hogy ez is megteszi.
A fulladozás korral jár, vagy mégsem?
Már épp elkezdett cseperegni az eső, mikor odaértünk a TerraClean motortisztító-műhelybe, ami a fővárostól nem messze, a Dunakeszi Auchan szomszédságában található. Épp időben érkeztünk, mivel nem sokkal később már le is szakadt az ég. A tesztre egy Mercedes ML 500-as V8-as benzines személygépkocsit hoztunk, ami a korát tekintve már nem fiatal, közel 15 éves. Hogy milyen volt vezetni az autót újkorában, arra már nehéz visszaemlékezni, hiszen a lóerők nem egyik pillanatról a másikra „szálltak el”, hanem az évek során folyamatosan épültek le. Persze nem kell félni, azért maradt benne még elég az eredeti 308-ból. Megtudtuk, hogy ennek akár az ellenkezője is igaz lehet, például egy hosszabb téli – vagy most a koronavírus-járvány miatti – leállítás után előfordulhat, hogy az indítás után a motor dadog, az autó pedig nem húz, mint ahogyan ezt egy korábbi cikkünkben is megírtuk.
A koromlerakódás a lóerők nagy ellensége
A probléma oka, az üzemanyagok eltérő összetétele, valamint azok aromás összetevője, ami miatt mindenféle nemkívánatos lerakódás – például karbon, kátrány, lakk vagy akár gumi is – keletkezik a motor égésterében.
Az ember először azt gondolná, hogy ez korral jár, de a szakemberek szerint, nagyjából 30 ezer kilométerenként, ezt követően pedig évente érdemes elvégeztetni egy komplett belső motortisztítást.
– hívja fel a figyelmet Nyolcas-Kállai Norbert, a TerraClean hazai szakértője.
Mivel a Merci nem mai darab már, így kíváncsian vártuk vajon mit elérni a motor belő tisztításával? Az elveszett lóerők visszaszerzésére – benzines autók esetében – a TerraClean kétféle tisztítási alternatívát is kínál. Akiknek pedig dízele van, az három lehetőség közül is választhat.
Reméljük ettől jobb lesz: Lássuk, hogy miket lehet tisztítani a motorban!
Egy közel 20 éve létező kanadai szabadalmat hoztak be Magyarországra nemrég annak érdekben, hogy az autók motorjait belülről is meg lehessen tisztítani. Ezáltal el lehet kerülni a drága alkatrészek felesleges cseréjét, valamint csökkenteni lehet a károsanyag kibocsátást is.
A motor mélytisztítással az égésterek, a hozzájuk tartozó további komponensek, így például a kipufogó rendszer alkatrészeinek a tisztítása is megvalósul.
– magyarázza Nyolcas-Kállai Norbert.
A TerraClean belső motortisztító megoldásai három neuralgikus területet érintenek:
1. Befecskendező rendszer tisztítása – ezt próbáltuk ki mi is.
Az eljárás során az autó saját üzemanyaga helyett egy speciális tisztító üzemanyagot vezetnek a motorba. A Merci benzinszivattyúja kikapcsolásra került, a benzinvezetéket leválasztották a motorról. A befecskendező rendszerre és a kipufogó rendszerre ható speciális kétféle üzemanyagot szállító vezetéket közvetlenül csatlakoztatták a gyári benzinvezeték helyére. Nagyjából 45 percig kellett járatni a motort a tisztítóbenzinnel, amely elsősorban alifás összetevőket tartalmazott. A folyamat során az injektorban és a hengerfejben, illetve a többi alkatrészen lévő korom- és egyéb más lerakódások a kipufogó rendszeren keresztül távoztak vízgőz és szén-dioxid formájában. A tisztítás végén visszacsatlakoztatták a Merci saját benzinvezetékét és visszakapcsolták a benzinpumpát. Ezt követte a próbakör, ami minden várakozást felülmúlt.
2. EGR (kipufogógáz-visszavezető) rendszer tisztítás
Az EGR rendszer problémái esetén – típustól függően – nem csak a motorhibára utaló lámpa gyullad ki, de még a korlátozott szervizüzemmód is bekapcsolhat. Végső esetben pedig a gyári elektronika nem engedi, hogy az autóval lehessen közlekedni. Az EGR rendszer tisztítására ezúttal nem jutott időnk, de a folyamat során ugyancsak közvetlenül csatlakoznak rá a kocsi EGR rendszerére, amibe egy tisztító hab kerül. (Tehát nem csak az EGR szelep lesz kitisztítva, hanem a teljes EGR kör). A folyamat végén – sikeres tisztítás esetén – hibakód mentesen lehet távozni.
3. DPF (részecskeszűrő) tisztítás
A dízel autókba kipufogó rendszerében található DFP szűrő (dízel részecskeszűrő) hibája esetén jellemző tünet a rángatás, az egyenletlen motorüzem vagy épp a tiltás. Ha valóban elromlott a javítása erősen zsebbe nyúlós történet is lehet. Előfordul, hogy leszerelik és kitisztítják, viszont a TerraClean megoldásának nagy előnye, hogy nem kell a részecskeszűrőhöz hozzányúlni, a tisztítás leszerelés nélkül is megoldható. A folyamat során az alifás üzemanyagot hab formában juttatnak a rendszerbe, ami kémiai úton eltávolítja a lerakódott karbon szennyeződéseket, amelyek gáz-halmazállapotban, a kipufogó rendszeren keresztül távoznak. A folyamat végén – amennyiben a tisztítás sikeres volt – hibakód mentesen lehet távozni a szervízből, de ami még fontosabb, hogy az autó teljesítménye érezhetően javul.
Mindhárom folyamatra igaz, hogy viszonylag hamar megvan. A folyamatok nagyjából egy órát vesznek igénybe, az autót nem szükséges otthagyni, a tisztítást meg is lehet várni.
Tuningnak sem utolsó
Aki már forgatja a fejében egy ideje, hogy meg kellene tuningolnia a motorját, annak azt javasoljuk, hogy várjon még egy kicsit vele. Mielőtt nekiállna a motor „reszelgetésének” mindenképp érdemes csináltatni egy komplett belső motortisztítást. A motor belső nagytakarítása után ugyanis garantáltan kellemes meglepetések érhetik a tulajdonost: a tuningolástól várt többletteljesítmény és dinamika – részben – lehet, hogy már most rendelkezésre áll az autóban. Mindösszesen annyit kell csak tenni, hogy az évek során felgyűlt korom- és egyéb szennyezőanyag-lerakódásokat ki kell rendesen pucolni a befecskendező rendszerből, az égéstérből és a kipufogó rendszerből. Az eredmény biztosan magáért fog beszélni.
B2B: Cél az országos lefedettség biztosítása
A TerraClean technológiája nem újkeletű, külföldön már több mint 20 éve bizonyított. Az innovatív kanadai technológia magyarországi forgalmazója országos hálózat kiépítésén dolgozik, mint például az európai központban Angliában. Ott jelenleg 584 szervizpont működik nagy sikerrel és a technológia piacvezető. A különféle motortisztítási megoldások, egyedi és kedvező üzleti lehetőséget biztosítanak, mihez autószervizek jelentkezését várják.
Egy komplett motortisztítás komoly pénzbeli megtakarítást eredményezhet például egy nagyobb kamionflotta üzemeltetésénél. Ugyancsak jelentős megtakarítás érhető el a mezőgazdasági nehézgépek estében is. Ezek a járművek ugyanis különösen sok kilómétert futnak, komoly teljesítményre van szükségük és szinte biztos, hogy nem, vagy csak elvétve estek át teljes körű motortisztátáson.
– magyarázza Nyolcas-Kállai Norbert.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.