Kövesse Facebook oldalunkat!

Célegyenesbe fordult a Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése, amely a következő hetekben, hónapokban be is fejeződhet – közölte a SIKLÓ-BERUHÁZÓ Kft. szerdán az MTI-vel.

A beruházás új, környezetbarát megoldást kínál Budapest egyik legikonikusabb helyszínének megközelítésére. A Tabán és a Citadella között megépülő felvonó lehetővé teszi a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalom akár teljes kiváltását is, ezáltal tisztább és élhetőbb környezetet teremt az érintett városrészben élők számára – írták a közleményben, amelyben úgy fogalmaztak:

A sikló fenntartható módon kapcsolja be a Gellért-hegyet a város vérkeringésébe, új turisztikai attrakcióként pedig hozzájárul a modern Budapest képének a formálásához, tovább erősítve a főváros idegenforgalmi vonzerejét.

Mint írták, a Gellért-hegy közösségi közlekedési kapcsolatának megteremtéséről és közterületeinek megújításáról szóló július 10-i kormányhatározat megjelenésével a főpolgármester és az I. kerületi polgármester mellett a kormány is támogatását nyilvánította ki, azaz

A széleskörű konszenzus hiánya, mint lehetséges akadály is elhárult a Gellért-hegyi sikló megépítése elől.

Ezzel egy több mint egy évszázada a közbeszéd részét képező, több mint másfél évtizede a tervezőasztalon lévő, hiánypótló beruházás előkészületi munkálatai gyorsulhatnak fel és fejeződhetnek be a következő hetekben, hónapokban – tették hozzá.

A társaság közölte:

  • A Gellért-hegyi felvonó bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból fog nyílni.
  • A sikló az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni, majd innen már egy – a domborzati viszonyok függvényében változó magasságú hídszerkezeten – a felszín felett megy tovább egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig.

Jelenleg a beruházás építési engedélyének meghosszabbítását célzó eljárás folyik, és ezzel párhuzamosan aktualizálhatják a fejlesztés megvalósítására létrehozott projektcég és a fővárosi önkormányzat között 2009-ben megkötött szerződést. E szükséges jogi folyamatok lezárulása után adhatja a főváros birtokba a területet a kivitelezés céljára, amely a még hátralévő régészeti feltárások befejezésével indul el – olvasható a közleményben.

  • A kommüniké szerint a fővárosi székhelyű SIKLÓ-BERUHÁZÓ Kft. 2008-ban kezdte meg a működését projektcégként, alapításának célja a Gellért-hegyi sikló tervezése és megépítése.
  • A magyar befektetői érdekeltségbe tartozó társaság 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Gellérthegyi SIKLÓ Kft.-ben, amelyben további 25 százalék felett a Budapesti Közlekedési Központ rendelkezik, és amely projekttársaság közvetlenül felel majd a beruházás megvalósításáért.

Nyitókép: Pixabay.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...