Csütörtökön 240, a koronavírus-járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyart hoznak haza – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.
Szijjártó Péter emlékeztetett: a világjárvány miatt sok akadály nehezíti az emberek életét szerte a világban, ilyenek az utazási korlátozások is, amelyeket az államok a saját légtereikre is bevezettek.
A polgári légi közlekedés lehetőségei teljesen beszűkültek, a világ sok országa nem indít és nem fogad menetrend szerinti járatokat
– tette hozzá.
Ennek következtében több ezer magyar rekedt külföldön, közülük már több mint hatezret haza tudtak hozni.
KORÁBBAN ÍRTUK
Ezt „Magyarország modern kori története legnagyobb hazatérési akciójának” nevezte a miniszter.
Több száz magyar rekedt az Egyesült Államokban és Kanadában. Értük külön repülőgépeket küldtek, hiszen más módon nem lett volna lehetséges a hazajutásuk – mondta Szijjártó Péter.
Csütörtökön 240 magyart és huszonnyolc külföldit (tizenhét szlovákot, tíz szlovént, valamint egy horvátot) szállítanak haza négy amerikai és egy kanadai városból: New Yorkból, Chicagóból, Miamiból, Los Angelesből, továbbá Torontóból. Ők a légitársaságok járattörlései miatt máshogy nem juthatnának vissza otthonaikba – fűzte hozzá.
Még mindig van világszerte mintegy kétezer olyan magyar ember, aki szeretne hazatérni, de egyelőre nem tud. Az ő hazaszállításukon dolgoznak, a lehetőségek azonban egyre szűkülnek.
– mondta a miniszter.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.