A HVCA-Portfolio Befektetési Konferencián jelentette be Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója és Hubert Cottogni, az Európai Beruházási Alap megbízott menedzsmentjének igazgatója, hogy az MFB csatlakozott a legkevesebb 200 millió eurót megmozgató, régiós befektetési alaphoz, a CEFoF-hoz, amely azért jött létre, hogy elősegítse a közép-európai régióban tevékenykedő kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozását.
Ezekbe az alapokba fognak befekteteni
Az Európai Beruházási Alap (European Investment Fund – EIF) által kezelt CEFoF elsősorban érett, növekedési fázisú és gyorsan növekvő cégekre fókuszáló, a közép-európai régióban aktív kockázati- vagy magántőkealapokba kíván befektetni, melyek a tőkebefektetések és az ahhoz kapcsolódó eszközökön keresztül biztosítanak forrásokat a közép-európai régió öt országában működő KKV-k, illetve közepes méretű kapitalizációval rendelkező vállalkozások részére.
200 milliós várható beruházási volumen
Az öt ország, az EIF és az IIB által biztosított kötelezettségvállalások teljes összege – az MFB 10 millió eurós hozzájárulásával – 97 millió euróra emelkedik, így a mögöttes alapok kötelező befektetői hozzájárulásával együtt a végső várható beruházási volumen legalább 200 millió eurót tesz ki. A CEFoF a befektetésre kiválasztott alapoktól megköveteli, hogy az öt országban, ideértve Magyarországot is, legalább kétszer akkora összeget kell befektetnie, mint az adott alapba a CEFoF által befektetett összeg.
A jelentős forráskeret így hatékony eszközt jelenthet a régióban történő tőkebefektetések növelésére és ezáltal a céltársaságok fejlődésére.
A roadshow budapesti állomása a HVCA-Portfolio Befektetési Konferencia volt
A csatlakozásról szóló bejelentésnek, illetve az alap létrehozását kísérő roadshow budapesti állomásának a régió egyik legnagyobb befektetési eseménye, a HVCA-Portfolio Befektetési Konferencia adott szakmai hátteret. Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója és Hubert Cottogni, az EIF megbízott menedzsmentjének igazgatója egy panelbeszélgetés keretében vitatták meg a CEFoF nyújtotta lehetőségeket és adtak betekintést a szakmai résztvevők számára a célkitűzésekről és a befektetési prioritásokról.

Illeszkedés a hazai finanszírozási ökoszisztémához
Bernáth Tamás arról beszélt, hogy az európai befektetési alap üzleti céljai kiválóan illeszkednek a Magyarországon kiépülő finanszírozási ökoszisztémához, melynek célja, hogy minden céges életfázisban, a lehető legszélesebb körben segítse tőkefinanszírozással az innovatív kezdeményezéseket.
„Jelentős lépés a Közép-Európának szentelt zászlóshajó-befektetési program elindulása, hiszen a régió elmarad a fejlettebb EU-országoktól a tőkebefektetések volumenét tekintve. Az MFB részvétele növeli a rendelkezésre álló erőforrásokat, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar vállalkozások a közép-európai partnerek mellett részesei legyenek a kezdeményezésnek.”
– emelte ki Hubert Cottogni.
Rangos befektetők körében
Az Európai Beruházási Alap (European Investment Fund – EIF) által kezelt CEFoF befektetői a régió fejlesztési intézményei közül az Osztrák Fejlesztési Bank, a Cseh-Moráviai Garancia és Fejlesztési Bank, az SZRB Vagyonkezelő (a Szlovák Garancia és Fejlesztési Bank leányvállalata), a Szlovén Vállalati Alap és a csatlakozást követően a Magyar Fejlesztési Bank. Szintén az alap befektetői között található az EIF, amely a CEFoF tőkéjének 40%-át adja, valamint a Nemzetközi Befektetési Bank intézménye, amelynek Magyarország is tagja. A budapesti konferencián az EIF mellett a régiós intézményeknek a képviselői is jelen voltak, erősítve a CEFoF tagok együttműködését.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.















































