Lehet, te vagy az? A FIVOSZ idén is keresi az év fiatal vállalkozóit

Saját vállalkozásukban sikeres fiatalokat keres az idén is a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ), akik kiérdemlik az Év fiatal vállalkozója díjat - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

Budai kerületek: Milliós négyzetméterek és luxus a Duna jobb partján

A főváros budai oldalán található kerületek ingatlanpiaca változatos képet mutat. 3 millió forint közeli négyzetméterárú újépítések az I. kerületben, rekordárú panelek a XI. és a III. kerületben, csillagászati összegekért panorámás luxus a XII. és a II. kerületben, feleannyiért csendes, külvárosi hangulat Budafokon.

PwC: Nem jár bérleti díj a koronavírus-járvány miatti korlátozások időszakára

Nem jár bérleti díj arra az időszakra, amíg a bérlő a koronavírus-járvány és annak megfékezésére tett kormányzati intézkedések miatt a bérleményt zárva tartotta. Ez jelentős változás az eddigi bírói gyakorlathoz képest, mivel korábban a bíróságok csak nagyon szűk körben

Mi lesz veled infláció? Mérséklődhet az élelmiszerek drágulása az MKB és a Takarékbank szerint

Év végéig még drágulhatnak az élelmiszerek, és 2023 első felében is várható áremelkedés, de már csekélyebb mértékű lesz az ideinél - mondták szerdán az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. agráripari szakértői sajtótájékoztatón Budapesten.

KSH: Közel 500 ezer forint volt az átlagkereset augusztusban

Augusztusban 497 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507 000 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forintot ért el.

Jó hír a vállalkozóknak: A kkv-kra is kiterjeszti a kormány a kamatstopot

Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kérését arról határozott, hogy a lakossági kamatstopon túl.

Melós aranyáron: Nincs megállás, 11 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére

A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1579 forint volt, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1429 forinthoz képest

Devizapiac: Indul a nap, gyengül a forint!

Gyengült a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon az előző esti jegyzéséhez képest.

Emeltek a bankok: Még tovább drágultak a hitelek

Októberben már nincs olyan nagybank, amelyik ne növelte volna a hitelei kamatát. A hó eleji hullámot újabb drágítások követték, amelyek ráadásul többnyire még csak az MNB korábbi kamatdöntésére reagáltak, a múlt heti forintmentő lépés sok esetben még ezután fog megjelenni a kölcsönök árában

Az MNB folytatja a rendszeres betéti gyorstendereket

Folytatja a rendszeres betéti gyorstendereket a Magyar Nemzeti Bank - közölte a honlapján hétfőn a jegybank.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK