TUDÓSÍTÁS
Lepattan az infláció: 8 százalékkal nőtt a KGFB átlagdíja
A harmadik negyedévben majdnem 127 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek az autósok a Netrisknél, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál; az átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, meghaladták az 52 ezer forintot
Kisebb bírságot kapott az MNB-től a Wáberer Biztosító
A Magyar Nemzeti Bank 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra, egyebek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a lakásbiztosítás problémás kárrendezése, a kgfb állománykezelése és díjkalkulációja
Lengyelországban is érezhető volt a szlovákiai földrengés
Délkelet-Lengyelországban is érezhető volt az a földrengés, amelynek fészke Szlovákia térségében volt, keddre virradóra emiatt tizenhárom alkalommal riasztották a tűzoltókat - közölte a lengyel tűzoltóság.
Partnerségi megállapodást kötött a Hungraikum Alkusz és a PromoBox
A családok teljes körű biztonságát erősítve megállapodást kötött a hazai biztosítási piac legnagyobb alkuszcége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., valamint a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Magyarország első számú családokra fókuszáló marketingvállalkozásával a PromoBox Kft.-vel.
Megtartás az új toborzás? A gondoskodó vállalatoké a jövő!
A munkavállalók törődés iránti igénye soha nem látott szintre emelkedett az elmúlt években. Napunk jelentős részét a munkahelyen töltjük, így nem meglepő, ha a gondoskodás iránti elvárásaink a munkáltatók felé is megfogamazódnak.
Az elsők között csatlakozott az önkéntes kamatplafonhoz az MBH Bank
A jövő hétfőtől az MBH Bank a gazdaságfejlesztési miniszter kérése alapján önkéntesen vállalt kamatplafon mentén kínálja lakáshiteleit és vállalati forgóeszközhiteleit; a lakáshiteleknél az ügyleti kamat 7,89 százalék, amelyhez további kedvezmények is társulhatnak
8,8 százalékkal nőtt az online kiskereskedelem bruttó forgalma az idei első fél évben
Az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az idei első fél évben, 8,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből.
Nőtt a Duna House jutalékbevétele a harmadik negyedévben
A franchise ingatlanközvetítésben a Duna House hálózata 3,3 milliárd forint jutalékot ért el az idén a harmadik negyedévben, ami éves szinten 6,1 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 5,2 százalékos növekedés - közölte az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Befektetések ösztönzéséről tárgyalt Varga Mihály nemzetközi vállalatok vezetőivel
"A kormány célja, hogy a magyar adórendszer továbbra is ösztönözze a befektetéseket és a fejlesztéseket, ennek megfelelően alakítjuk ki a globális minimumadó hazai részletszabályait" - jelentette ki Varga Mihály, miután nemzetközi vállalatok vezetőivel tárgyalt a globális
Folytatódik a nyugodt, száraz idő a hétvégén is
A hétvégén is folytatódik a nyugodt, száraz idő, többórás napsütéssel, szombaton akár 20 és 26 Celsius-fok közötti maximum is lehet, de többfelé élénk, olykor erős szél várható. Vasárnap néhol már előfordulhat záporeső, napközben fokozatosan hűlhet a levegő





















