Kövesse Facebook oldalunkat!

A mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig este nyolc óráig lesznek nyitva a fővárosi temetők – tájékoztatta a Budapesti Közművek temetkezési divíziója csütörtökön az MTI-t.

Október 27. és november 2. között reggel hét és este nyolc óra között tartanak nyitva a temetők, november 3-ától ismét a szokásos nyitvatartási rend lesz érvényben, azaz reggel fél nyolctól délután öt óráig látogathatók a sírkertek – közölték.

Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést: október 31-én délután öttől az Új Köztemető szóróparcellájában, valamint november 1-jén ugyancsak délután öt órától a Farkasréti temetőben, a ravatalozó előtti téren.

A BTI Temetkezési Divízió a legnagyobb forgalmú Új köztemetőben azzal is segíti a látogatókat, hogy igény szerint október 29-étől november 1-ig térítésmentesen, kisbusszal is eljuthatnak hozzátartozóik sírhelyéhez. A jármű reggel nyolc és délután öt óra között áll rendelkezésre – írták.

Közölték, a kegyeleti helyszínek nyugalmának biztosítása érdekében október 29-étól november 2-áig a temetőkbe gépjárművel tilos behajtani. Kivétel ez alól az Új köztemető, ahova ebben az időszakban díjmentesen lehet behajtani.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az európai uniós országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező látogatót szállító gépjárművek időkorlátozás nélkül hajthatnak be a temetőkbe, ha ezt a sírkertek forgalma lehetővé teszi. Mozgásukban korlátozott látogatóikat arra kérik, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint inkább a kisebb forgalmú délelőtti órákban keressék fel a temetőket.

Az Angeli úti és a Tamás utcai temetőben azonban – kis méretük miatt – egyáltalán nincs lehetőség a gépjárműforgalomra – írták.

A biztonságos temetőlátogatás, valamint a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a BTI a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosít, valamint a kerületi rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök is járőröznek majd.

A BTI a Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnát mindenszentek és halottak napján sötétedéstől az alkalomhoz illő, kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg – jelezték.

Nyitókép: Unsplash / Illusztráció.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...