Kövesse Facebook oldalunkat!

Napsütésre és zivatarokra is készülni kell az ünnepi hosszú hétvégén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken sok lesz a napsütés, de a délnyugati megyékben délelőtt előfordulhat egy-egy zápor. Estefelé a nyugati megyékben egyre több gomolyfelhő képződik, és a Dunántúlon már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, amelyet felhőszakadás kísérhet. A leghidegebb órákban általában 10 és 17 fok között alakul a hőmérséklet, de az északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

Szombaton egy nyugat felől átvonuló felhőzetből “kiterjedt zivatartevékenység” várható, felhőszakadások is lehetnek. A csapadékzóna mögött többnyire gomolyfelhős, napos idő valószínű, délután már inkább csak a keleti tájakon eshet. A szél megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban általában 14 és 19, délután 24 és 31 fok között alakul.

Pünkösdvasárnap általában napos időre lehet számítani. A nyugati országrészben estefelé már kialakulhatnak záporok, zivatarok. A szél megélénkül, zivatarok környezetében meg is erősödik. A minimumok általában 14 és 18 fok között alakulnak, de az északi völgyekben 10-13 fokot is mérhetnek. A nappali csúcsértékek 25 és 30 fok között valószínűek.

Pünkösdhétfőn az ország keleti felében többnyire napos, csapadékmentes idő várható, de a Dunántúlon több felhő ígérkezik, amelyből elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. A szél megélénkül, zivatarok környezetében megerősödik. Hajnalban 12-17 fok valószínű, de az északi völgyekben 8-11 fok is lehet. A csúcsértékek 24 és 29 fok között várhatók – olvasható az előrejelzésben.

Nyitókép: Unsplash.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...