Kövesse Facebook oldalunkat!

Globálisan a kiberkockázatok, míg Magyarországon a világjárvány kockázata az első számú üzleti fenyegetés 2022-ben az Allianz kockázati barométere szerint.

Az MTI-hez kedden elküldött összefoglaló szerint az Allianz 11. felmérése 89 ország és terület 2650 szakértője, köztük vezérigazgatók, kockázatkezelők, alkuszok és biztosítási szakértők által megfogalmazott vélemények alapján készült.

A felmérés eredménye azt mutatja, hogy 2022-ben a vállalatok számára a kiberkockázatok jelentik a legnagyobb fenyegetést világszerte. A zsarolóvírus-támadások, az adatvédelmi incidensek vagy a nagyobb informatikai leállások veszélye jobban aggasztja a vállalatokat, mint az üzletmenet-folytonosság és az ellátási láncok megszakadása, a természeti katasztrófák vagy a koronavírus-világjárvány, amelyek mind súlyosan érintették a cégeket tavaly.

A kiberbiztonsági események a felmérés történetében másodszor vezetik a kockázati barométer ranglistáját, a válaszok 44 százaléka rangsorolta első helyre. Az üzletmenet megszakadása a második helyre szorult 42 százalékkal, a természeti katasztrófák jelentette kockázat pedig a 2021-es hatodik helyről a harmadik helyre jött fel, 25 százalékkal. A koronavírus világjárvány a negyedik helyre esett vissza, a válaszok 22 százalékával.

Magyarországon 2022-ben az első számú fenyegetettséget a járványkitörés jelenti a válaszok 34 százaléka alapján, a kiberincidensek a második helyre kerültek, 28 százalékkal. A harmadik helyen egyenlő arányban áll a ranglistán az üzletmenet-megszakadás, a makrogazdasági fejlemények és a képzett munkaerő hiánya, 24-24 százalékkal.
Magyarországon 68 válaszadó vett részt a felmérésben.

A kiberbiztonsági események a felmérésben szereplő országok többségében a három legnagyobb veszély között szerepelnek. Ennek elsődleges oka a zsarolóvírus-támadások számának közelmúltbeli megugrása, amelyet a felmérés válaszadóinak többsége az idei év legfőbb kiberfenyegetéseként határozott meg.

A 2021-es évet jellemzően az üzletmenet megszakadása fémjelezte, és minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált a modern ellátási láncok és termelési hálózatok sebezhetősége. Az összefoglaló szerint az üzletmenet megszakadásával kapcsolatos kockázatok tudatosítása a vállalatok teljes szervezeti működésében fontos stratégiai kérdéssé válik.

A koronavírus-válság továbbra is számos ágazatban árnyékot vet a gazdasági kilátásokra, a vállalkozások ugyanakkor úgy érzik, hogy jól alkalmazkodtak a helyzethez. A válaszadók 80 százaléka úgy véli, hogy megfelelően vagy jól felkészültek egy jövőbeni világjárványra.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...