Kövesse Facebook oldalunkat!

Közép- és Kelet-Európa 500 legnagyobb vállalatának (CEE Top 500) árbevétele 2020-ban az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek ezek szerint jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez – állapította meg felmérésének eredményeit ismertetve csütörtökön a Coface hitelbiztosító.

Az egy vállalatra jutó átlagos forgalom 1,33 milliárd euróra csökkent a korábbi közel 1,4 milliárd euróról.

A listán szereplő 500 cég 32 százaléka, összesen 161 vállalat lengyelországi székhelyű, és az összesített árbevételük meghaladta a 258 milliárd eurót, ez 0,1 százalékos csökkenést, gyakorlatilag stagnálást jelent. Az egy lengyel társaságra jutó átlagos forgalom 1,6 milliárd eurót tett ki. Csehország zárt a második helyen, 77 céget delegált a listára, amelyek összforgalma elérte a 102 milliárd eurót. Magyarországé a harmadik hely, 68 nagyvállalattal, amelyek összesített forgalma 1,1 százalékkal mérséklődött.

A térség legnagyobb vállalata továbbra is a lengyel olajmamut, a PKN Orlen közel 19 milliárd euró forgalommal, utána a cseh Skoda Auto, majd a szintén lengyel kiskereskedelmi óriás, a Jeronimo Martins következik a sorban. A magyar nagyvállalatok közül csak a Mol -11,022 milliárd euróval- és az Audi Hungaria – 7,5 milliárd euróval – fért bele a TOP 10-be. Szintén két cégnek, az MVM Energetika Zrt.-nek 5 milliárd euróval és 4,36 milliárd euróval a Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft.-nek sikerült bejutnia a TOP 20 közé.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...