Kövesse Facebook oldalunkat!

A koronavírussal fertőzöttek számának növekedése nem tűnik exponenciálisnak; bár a napi növekmény tartósan magas, remélhetőleg bekövetkezik a “platózás” – mondta az országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap.

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy türelmesnek kell lenni, annak ellenére, hogy már sok van mögöttünk, így egyre nehezebb elfogadni a helyzetet, betartani a szabályokat. Az intézkedések bevezetése után három-négy héttel jelennek meg az eredményeik, a halálozások esetében pedig ez az időszak még hosszabb lehet.

Csupán a fertőzésszám csökkenése utáni harmadik-negyedik hétre várják azt, hogy az elhunytak számában is javulás mutatkozik.

– tette hozzá.

Hétfőn döntést hoz a kormány a karácsonyi szabályokról – közölte az országos tisztifőorvos, kiemelve: nagyon rossz irány, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni – fogalmazott.

SOKAN OLVASTÁK

Hangsúlyozta:

A mostani időszakban alapozza meg a lakosság azt, hogy tud-e majd családi körben ünnepelni.

A vásárlásokat lehetőség szerint mindenki intézze online, ha pedig valaki mégis üzletbe szeretne menni, akkor ezt céltudatosan tegye, a lehető legrövidebb időt töltve a boltban, maszkot viselve és kézfertőtlenítőt használva.

Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy jó ötlet segíteni a karanténban lévőkön, akár ételt juttatva nekik, akár csupán telefonon érdeklődve felőlük.

Az országos tisztifőorvos jelezte, hogy hétfőtől több embert tesztelnek: azokat a közszolgálati dolgozókat is bevonják, akik közvetlenül ügyfelekkel foglalkoznak. Ez a mintavétel térítésmentes és önkéntes, de arra kérte az érintetteket, hogy éljenek a lehetőséggel. Az eredményekről hetente beszámolnak majd – mondta.

Nyitókép: MTI.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...