Kövesse Facebook oldalunkat!

A tavalyinál 4 százalékkal több tranzakcióval zárt a lakóingatlanpiac novemberben a Duna House becslése alapján.

A társaság Budapesti Értéktőzsdén kedden közzétett havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzése szerint 2020 novemberében országosan 11 369 lakóingatlan adásvétel történt, valamint 73 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

A Duna House úgy becsülte, hogy az utolsó havi több mint 11 ezer adásvételnek köszönhetően éves szinten meghaladta a 121 ezeres határt az lakóingatlan értékesítés, és várhatóan az idén eléri az ingatlanközvetítő által már év elején becsült 130 ezres sávot a piac.

A decemberi, hagyományosan enyhébb piaci forgalmat, a 2021-től érvénybe lépő otthonteremtési támogatások miatti várakozás gyengítheti tovább, amely viszont a szokásosnál is erősebb januári keresletnövekedést eredményezhet a karácsony utáni időszakban – írja a Duna House.

Az előrejelzésben kiemelték, hogy a jelzáloghitel-piacon a novemberi becsült 73 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitel volumen a tavaly novemberi hivatalos jegybanki adatnál 2 százalékkal kisebb piacot mutat. Ugyanakkor a november végéig tartó időszak éves összehasonlítása alapján az látszik, hogy a koronavírus idei hatásának ellenére, a tavalyi évvel megegyező hitelvolumen realizálódott ebben az évben.

Tavaly január és november között az MNB adata szerint 833,80 milliárd forint hitelt nyújtottak a pénzintézetek a háztartásoknak, míg idén az MNB tényadatai és a Duna House Pénzügyek október-novemberi adatának becslése alapján ez 836,2 milliárd forint volt – közölte a Duna House.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...