Kövesse Facebook oldalunkat!

Az idén a második negyedévében a jelzáloghitelpiac is visszaesett, de a Duna House szerint a május a hitelpiacon is a mélypontot jelentette és az ingatlanpiachoz hasonlóan, itt is megindul a dinamikus visszarendeződés.

A társaság, mintegy ezer ügyleten vizsgálva a legfontosabb mutatókat, közölte, a hitelpiacon, az ingatlanpiaccal párhuzamosan, nőtt a közvetítők szerepe az év eddigi időszakában, hiszen a veszélyhelyzetben jellemzően a közvetítőkön keresztül biztonságosabb, gyorsabb és hatékonyabb volt a hitelfelvétel, ami ráadásul jelentős terheket vett le a pénzintézetek válláról. Az ügyfelek szempontjából a szigorodó hitelfelvételi folyamatokhoz jóval több szakértői segítség kellett egy-egy ügylet sikeres lebonyolításához és a megfelelő konstrukció kiválasztásához.

A nyilvános piaci adatok szerint a háztartásoknak nyújtott forint lakáscélú hitelek szerződéses összege 2019 második negyedévében 253 milliárd forint volt, míg az idén, a második negyedévben, mintegy 22 százalékkal kevesebb hitelt nyújtottak a háztartásoknak. A Duna House Pénzügyek az idei második negyedévre 196 milliárd forint körüli szerződéses összeget becsült, amelyen belül a május a leggyengébb, 60-65 milliárd forint körüli összeggel.

Az adatok alapján a kamatperiódusban, futamidőben és hitelfedezeti mutatóban nem volt jelentős változás az elmúlt negyedévekhez képest. A vizsgált ügyleteknél a legnépszerűbb a 20 éves futamidő volt: ezen hitelügyletek szinte teljes egésze a biztonságosnak tekinthető hosszú kamatperiódusú konstrukcióban valósult meg. Az öt évnél rövidebb, kockázatosabb kamatperiódusú hitelek aránya a fővárosban is 1 százalék alatt maradt, miközben a legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya rendkívül magas, a keleti országrészben 92 százalék, Budapestesen 84 százalék, a nyugati részen 78 százalék volt.

A hitelek nagysága a fővárosban, az előző negyedévhez képest, minimálisan csökkent, de a 18 millió forintos átlagos értékével még így is jóval magasabb, mint a tavalyi évben mért 16-17 millió forintos érték. Nyugat-Magyarországon az átlagosan felvett összeg 12 millió forinthoz közelít, míg Kelet-Magyarországon átlagosan 10 millió forint körül volt az elmúlt időszakban.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...