Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról. Az egyik legkomplexebb magyar biztosítási ügyben a Groupama csaknem 1,89 milliárd forintot fizet ki a károsultaknak – közölte a biztosító az MTI-vel hétfőn.
A Groupama kezelte az üzembentartó gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését
- Emlékeztetnek, hogy a 2017. január 20-án bekövetkezett A tragikus kimenetelű balesetben érintett autóbusz üzembentartójának gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a Groupama Biztosító kezelte.
- A biztosítótársaság a kárrendezésre a kezdetektől kiemelt figyelmet fordított, már a kárrendezés legelső szakaszában kárelőlegeket fizetett az érintettek számára, a felmerült költségek, dologi károk rövid időn belüli rendezésén túl.
- Emellett folyamatos, aktív kapcsolatot tartott fenn az érintettekkel, együttműködött a magyar és az olasz hatóságokkal, illetve az ügy állásáról tájékoztatta a magyar felügyeleti szervet – hangsúlyozták.
Kiemelték, hogy
a szerencsétlenség a magyar biztosítási szakma egyik legkomplexebb káresete.
Az összes kárigény felmérése, valamint az érintettekkel, illetve az olasz és magyar jogi képviselőikkel történő egyeztetések a kártérítési összeg lehető legkörültekintőbb felosztásáról, hosszú időt vett igénybe.
Nem várták meg a per végét
Mindeközben a tragédia körülményeinek teljeskörű kivizsgálása és a felelősök megállapítását célzó büntetőper sem zárult még le.
A Groupama Biztosító a fentieket figyelembe véve nem szerette volna megvárni a bírósági eljárások akár évek múlva várható befejezését, ezért mindent megtett a kártérítések mielőbbi kifizetése érdekében. Az ügyfelekkel történt egyeztetések eredményeként csaknem minden érintettel megállapodás született. A biztosítótársaság bízik abban, hogy a néhány hiányzó megállapodás is rövid időn belül aláírásra kerülhet – írták.
A kárrendezési folyamat során a biztosító több kötelezettség alapján is helytállt
A jogszabályoknak megfelelően a Groupama Biztosító a vagyoni károkon felül az elhunytak közeli hozzátartozói, valamint a súlyosan, vagy könnyebben sérültek részére, illetve azok számára is, akik nem szenvedtek közvetlen fizikai sérülést, jelentős összegű, nem vagyoni kártérítést, úgynevezett sérelemdíjat is fizet. Az összegeket a biztosító átutalta a megállapodások alapján az érintettek és családtagjaik számára.
A Groupama Biztosító a személyi sérüléses károkra vonatkozóan – a már korábban átutalt előlegekkel, kártérítési összegekkel és sérelemdíjakkal együtt – összességében a jogszabály által meghatározott maximális kártérítési összeget, 1,89 milliárd forintot fizet ki, amivel lezárul a veronai busztragédia egyik fejezete, a tragikus kimenetelű baleset magyarországi biztosítási ügye – írták.
Előzmények
Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel 17-en vesztették életüket, mikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr.
Nyitókép: MTI.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.