Kövesse Facebook oldalunkat!

A magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzetben is, annak megszűnését követő 15 napig érvényesek – közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata azt írta, hogy a korábbi ide vonatkozó – március 12-étől hatályos – kormányrendelet 4. paragrafus a) pontja, amely arról rendelkezett, hogy a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek, március 27. napjától hatálytalanná vált.

KORÁBBAN ÍRTUK

Ugyanakkor április 2-án hatályba lépett az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről szóló kormányrendelet, melynek 6. paragrafusának (1) bekezdése a veszélyhelyzet alatti időszakra vonatkoztatva úgy rendelkezik, hogy

a 2020. április 2. napjától lejáró hivatalos okmányok esetében az érvényességi időt a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig megtartottnak kell tekinteni,

így azok meghosszabbítását továbbra is a veszélyhelyzet megszűnését követően kell kezdeményezni.

A március 27. és április 1. közötti időtartamban lejáró okmányok tekintetében az érintett ügyfeleket szankciók nem érhetik, az ő esetükben az okmányok meghosszabbítására szintén a veszélyhelyzet megszűnése után kell intézkedni – hangsúlyozták.

Nyitóklép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...