Az elmúlt évtizedekben szinte a felismerhetetlenségig megváltoztak a nagyszabású műszaki és építési beruházások. Legyen szó repülőtérről, erőműről vagy autógyárról, e beruházások sokkal nagyobb területet igényelnek, összetettebbek és drágábbak, azaz jóval több forog kockán ha valami nem a terv szerint alakul.
1Ime a hét trend
Az Allianz Global Corporate & Specialty (AGCS) több mint 13 ezer építésbiztosítási kárigényt vett górcső alá az elmúlt öt évben. Ennek során a műszaki és építési beruházások területén hét fontos trendet azonosított, amelyek kapcsolatba hozhatók néhány eddigi legnagyobb káreseménnyel – derül ki a biztosítótársaság új jelentéséből.
1. Minél nagyobb az érték, annál súlyosabb a káresemény következménye
Manapság jóval nagyobb területen zajlanak az építkezések, mint korábban, és a beruházások megvalósítása évekig is eltarthat. A dubai Al Maktoum nemzetközi repülőtér például nem készül el 2030-ig, és megépítése várhatóan mintegy 36 milliárd USA-dollárba fog kerülni.
Következésképp a biztosítási összegek is jelentősen megemelkedtek – nem ritka az 5–10 milliárd USA-dollár értékű beruházás, ez pedig azt jelenti, hogy a kárigények összege elérheti a több tízmilliárd dollárt is
– állítja Raymond Hogendoorn az AGCS vagyon- és építésbiztosítási kárigényekkel foglalkozó nemzetközi vezetője.
2. A tűzesetek, robbanások a káresemények elsődleges okai. A természeti katasztrófák jelentik a legsúlyosabb kockázatot
A tűz a leggyakoribb oka az építésbiztosítási károknak. A világ különböző pontjain felmerülő, az összesen megközelítőleg 8 milliárd euró (8,8 milliárd USA-dollár) értékű, több mint 13 ezer kárigény elemzése alapján érték szerint a káresemények több mint negyedéért (27 százalék) a tűzesetek tehetőek felelőssé. Öt év alatt több mint 2,1 milliárd euró (2,35 milliárd USA-dollár) tűz okozta biztosítási kár keletkezett. A nagy összegű kárigények másik előidézői a természeti katasztrófák. A viharkár a második leggyakoribb kiváltó oka a káreseményeknek, 10-ből egy biztosítási eseményt vihar idéz elő. A 2019-es Allianz Kockázati Barométer[1] alapján az építőipari vállalkozásokat is a természeti katasztrófák aggasztják a legjobban.
3. Egyre több a hibás termékekkel és a minőségirányítással összefüggő káresemény
A hibás termékekre vezethető vissza a legtöbb építésbiztosítási káresemény, súlyosság tekintetében pedig a második helyen állnak – derül ki az AGCS káresemény-elemzéséből. Hibás termékek miatt majdnem háromszor annyi kárigényt nyújtanak be, mint viharkár miatt, mely utóbbi a biztosítási események második leggyakoribb okozója. „Általános jelenség, hogy növekedés tapasztalható a termékhibákból eredő és minőségirányítással kapcsolatos kárigények számában” – állítja Martin Eckel az AGCS vezető kárbecslője. Két jelentős – 200 millió USA-dollár értékű – energiatermelési káreseménynek is hibás hegesztés állt a hátterében.
4. A beszállítói lánc összetettségéből adódóan nagyobbak és költségesebbek a kárigények
Míg korábban egy repülőtér vagy erőmű kivitelezése az adott országon belüli vállalkozó által, helyi beszállítók alkalmazásával történt, ma jellemzően, a kivitelezésben több fél vehet részt, a gépeket, berendezéseket és más alkotóelemeket pedig a világ különböző pontjairól szerzik be. „A technológia egyre bonyolultabb és szakosodottabb, ezért a gépek és berendezések javítása vagy cseréje magasabb költségekkel járhat. Ha egy Kínából származó turbina megsérül szállítás közben, akár 18 hónapig is eltarthat, mire megjavítják.” – magyarázza Eckel.
5. Egyre több az üzletmenet megszakadásával és a késedelemmel összefüggő káresemény
A 2019-es Allianz Kockázati Barométer szerint az építőipari és mérnöki tevékenységet folytató cégek az üzletmenet megszakadását jelölték meg a második legaggasztóbb kockázatként. Az üzletmenet megszakadásával járó kockázatoknak való kitettség tudatosulásával egyre több cég vásárol ilyen típusú, főként ún. DSU-biztosítást, amely az építési és műszaki beruházások fizikai károsodás miatti késedelmére terjed ki. A késedelemmel összefüggő biztosítási események általában sokba kerülnek – a késedelemért járó kártérítés mértéke napi 200 000 USA-dollárról napi 500 000 USA-dollárra emelkedett.
6. A hosszú távú projektek esetében egyre nagyobb problémát jelentenek a politikai kockázatok és a szankciók
Akár öttől 10 évig is eltarthat, amíg megvalósul egy nagyszabású építési projekt, az ilyen projektekben ráadásul a világ minden tájáról alkalmaznak kivitelezőket és beszállítókat, akik ki vannak szolgáltatva a különböző szankcióknak és kereskedelmi vitáknak. Az USA behozatali vámjainak hirtelen történő megemelése például több millió dollárral növelheti a létesítmény például Kínából importált berendezéseivel és gépeivel összefüggésben felmerülő kárigényeket.
A megújuló energiával kapcsolatos projektek térnyerése nem csak haszonnal, hanem kihívásokkal is jár
Megnövekedett az igény a környezetbarát energia iránt, így egyre nagyobbak a nap- és szélenergiát hasznosító beruházások, amelyek egyre távolabbi félreeső területeken valósulnak meg, mivel a szélturbinák mérete egy futballpálya méretét is elérhetik. Csak 2018-ban 18 projekt keretében 409 új vízi szélerőműfarmot állítottak fel az Európai Unióban. A vízi szélerőművek különösen nagy kihívást jelentenek a biztosítási események szempontjából, mivel a turbinákat nehéz megközelíteni.






















