Kövesse Facebook oldalunkat!

Hazánkban is évről évre folyamatosan nő a téli esküvők száma, ami nem véletlen. Amellett, hogy az évszak varázslatos hangulatot kölcsönöz az eseménynek, a dátumok tekintetében bőven van miből választani, ráadásul a nyugodtabb időszak miatt kipihentebb szolgáltatókkal találkozhatunk. A zalacsányi Zala Springs Golf Resort 2018 óta szervez téli esküvőket a legprofibb szakemberek közreműködésével.

Az esküvőknek minden évszakban megvan a maga szépsége, de egészen különleges, leírhatatlan varázsa van annak, ha két ember egy téli napon erősíti meg szerelmét és köti össze az életét.

A téli esküvő már önmagában magával ragadja az embert, hiszen nem egy szokványos esemény, és az is lehet, hogy a meghívottak zöme nem is járt még korábban hasonló rendezvényen.

Én 2017-ben voltam először téli menyegzőn, amikor Zita és Gianni felejthetetlen napján vettünk részt. Emlékszem, Gianni akkor azt mondta, a hideg miatt a tűz jobban összehozza az embereket, mert együtt melegednek. Ez így is történt, a hegyekben az étterem előtt raktak egy óriási máglyát, és tűz körül körül ünnepelt a násznép. A Zala Springsben mi 2018 februárjában tartottuk meg az első téli esküvőnket havas tájjal és hétágas napsütéssel.

– mondta Kotsy Zsófia, a Resort event managere.

A rendezvényszervező arról beszélt, a nyári esküvők megszokottak, nagyon nehéz váratlant húzni, de télen már a természeti körülmények is adnak egyfajta pluszt.

Kint ropogósan friss a levegő, hópelyhek és jégkristályok borítanak be mindent. Bent a melegben pedig forralt bor, narancs és ánizs illata lengi be a teret. Télen mások a színek és olyan alapanyagokat, ízeket használhatunk, melyekre a meleg időben nem is gondolunk. Klubházunkban a 2019-es szezont hópehely dekorációval tettük különlegesebbé. Ez még jobban tükrözi az egyediséget, hiszen a hópihék is mind különbözőek.

–fogalmazott Kotsy Zsófia.

A Zala Springs Golf Resort event managere szerint mivel a téli esküvő még csak most kezd divatba jönni, bőven van milyen dátumból választani, és szintén pozitívum, hogy a nyugodtabb időszak miatt kipihent szolgáltatókkal találkozhatunk.

Mint fogalmazott, mivel télen nehezebb lehet a közlekedés, rendkívül hasznos, ha az esküvői helyszín szálláshelyet is tud biztosítani. Ezért is szerencsés választás a Zala Springs Golf Resort.

A ceremónia és parti helyszínéül szolgáló klubház mellett modern szobák is rendelkezésre állnak, sőt, a házasulandók egy csodás panorámájú penthouse lakásban készülődhetnek a nagy eseményre.

– vázolta a lehetőséget a rendezvényszervező, megjegyezve, hogy ruhaválasztás szempontjából fontos számolni a hidegebb időjárással. Ilyenkor a meleg kiegészítők nagy segítségére lehetnek a párnak.

A Zala Springsnél a helyszín lefoglalása után segítenek a házasulandóknak a legprofibb szolgáltatók beajánlásával, és általában minden párral készítenek egy forgatókönyvet a nagy napról.

Az esküvőket egyébként manapság már két évvel hamarabb el kell kezdeni megszervezni, de a téli menyegzőket elég fél-egy évvel előbb elkezdeni.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...