Kövesse Facebook oldalunkat!

Trendfordulóhoz érkezett az elmúlt időszak árfolyamemelkedési hulláma, egyre nyomasztóbb a fejlődő piacokkal szembeni bizalmatlanság, Donald Trump kereskedelmi háborújának valamelyik lépése pedig könnyen lehet az utolsó csepp a pohárban.

„Az idén eljöhet az igazság pillanata, trendfordulóhoz érkeztünk egy emelkedő árfolyamokkal jellemezhető időszak után. A bikapiacok az év elején első nagy jelzésértékű pofonjukat kapták 2009 óta”

– utalt Nagy Dániel, a Hold Alapkezelő intézményi értékesítésért felelős munkatársa.

Az Aegon Prémium Ügyfélklub augusztusi rendezvényén felszólaló szakember arra – az egyébként a vártnál jobb – amerikai munkaerőpiaci adatra utalt, amely a gazdasági növekedést lassító kamatemelés rémével ijesztette meg a befektetőket.

És hiába futott január végére gyakorlatilag az összes tőzsdeindex csúcsra (az egyetlen kivétel az Egyesült Államok), a páni félelem hatalmas vérfürdőt okozott február elején: egy hét alatt szinte az összes mutató körülbelül 10 százalékot esett, az árfolyamok nagyon kilengtek.

Megbillentek a dominók

A fejlődő országok pedig dominóként billentek meg annak dacára, hogy a szakemberek még tavaly év végén is befektetésre érdemesnek ítélték a fejlődő piacok egészét (Latin-Amerikát, Közép-Kelet-Európát és Ázsiát). Mostanra egyértelművé vált: óvatossággal kell kezelni az elmúlt időszakban tapasztalt részvénypiaci ralit, Nagy Dániel szerint pedig az idén az is kiderülhet, melyek a legellenállóbb piacok és meddig képesek legtovább azok maradni.

A fejlődő térségekben már medvepiac alakult ki

Hasztalanul próbálják a kormányok Törökországban, Venezuelában vagy Brazíliában a befektetők tőkekivonását spekulánsok támadásaként feltüntetni, valójában csak arra derül fény, hol mutatkoznak strukturális problémák: magas infláció, a folyó fizetési mérleg komoly hiánya, jelentős adósságok külföldi devizában.

A Hold Alapkezelő szakembere szerint ez a környezet erősen felértékeli az olyan geopolitikai tényezőket, mint az Egyesült Államok és Kína közötti vámháború, és ezek hogyan hatnak majd a világ többi részére. Nem csupán arról van szó ugyanis, hogy a távol-keleti ország számára 350 milliárd dollárral nagyobb a tét (ennyivel nagyobb az USÁ-ba irányuló exportja, mint a behozatal). Ennél nagyobb jelentőségű, hogy Kína adja a fejlődő piacok 50 százalékát, és számos, a világ más táján működő vállalatcsoport, gazdaság kötődik hozzá szoros szálakkal.

„Futballhasonlattal élve a második félidő végén lehetünk, amikor a bíró még 5-10 percet ráhúzhat a meccsre”

– fogalmazott Nagy Dániel, aki szerint a fejlődő piacokkal szembeni bizalmatlanság tőkekivonáshoz és az államkötvény hozamok emelkedéséhez vezetett Lengyelországban és Magyarországon is.

Elmarad az armageddon…

Bár a szakember (semmiképpen) nem számít a tíz évvel ezelőtti armageddonra, úgy véli, a bikapiacoknak egy időre befellegzett. Szerinte a kereskedelmi háború valamelyik lépése lehet az utolsó csepp a pohárban. Amennyiben a múltból szeretnénk analógiát meríteni, úgy nem kizárt, hogy jelenleg az 1998-2001-es időszakhoz hasonló helyzet állhat elő, beleértve a dollár erősödését és a fejlődő piaci gyengélkedés átgyűrűzését a fejlettekre – emlékeztetett Nagy Dániel. 2018 az igazság pillanata lehet a tőkepiacok és a vagyonkezelők teljesítménye alapján is.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...