Lendületben maradt a lakáspiac a legfrissebb adatok szerint. Az év első hat hetében ugyanis a kereslet 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Az alkudozás olyan mint a Facebook tekergetése: dopamin fröccsöt okoz, mi pedig imádjuk a sikeres üzlettel járó boldogságérzetet
Az év első heteiben látható piaci folyamatok bemutatása mellett az ingatlan.com a magánszemélyek hirdetései alapján egyúttal azt is megvizsgálta, hogy a jelentős kereslet ellenére a vevők milyen alkupozícióban tárgyalhatnak az eladókkal. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője élénkülésre számít:
A kereslet felfutása a várakozásokat is meghaladta és arra utal, hogy az idén is erős év lesz a lakáspiacon.
A kereslet felfutása mellett a kínálat csupán 12 százalékkal nőtt, ami azt jelzi, hogy a kínálatba frissen bekerülő lakások tulajdonosai a korábbinál több érdeklődőre számíthatnak. A szakember hozzátette: a nagy kereslet miatt a vásárlók alkupozíciója egyelőre korlátozott.
Áralku tapasztalatok Budapesten
Százalékban mérve
Az ingatlan.com elemzése szerint a múlt év során a budapesti használt lakások esetében 2017-ben kevés esetben tudtak elérni jelentősebb árkedvezményt a vevők. Az átlagos alku mértéke a fővárosban 2,6-4,6 százalékos volt ingatlantípustól függően.
“A fővárosban csupán minden huszadik adásvétel esetében licitáltak felfelé a vevők a hirdetési árakhoz képest. Egymillió forintnál nagyobb alkura pedig az esetek negyedében került sor Budapesten. A tipikus áralku mértéke tavaly kisebb volt mint 5 százalék.”
– mondott néhány példát Balogh László arra, hogy az aktív kereslet miatt a reálisan árazott ingatlanok esetében egyelőre még szűk tere van az alkunak.
Áralku tapasztalatok vidéken
Változó alkupozíciók
Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy a vidéken a vevők alkupozíciója nagyban függ attól, hogy hol található az adott ingatlan. A nagyobb városokban, köztük a megyeszékhelyeken és az egyetemvárosokban Budapesthez hasonlóan az alku meglehetősen korlátozott mértékű.
“A megyei jogú városokban tavaly átlagosan 3,6-6,2 százalék között lehetett alkudni az ingatlanokra. Legnagyobb mértékben a családi házak árait tudták lejjebb szorítani a vevők, legkevésbé pedig panellakások árai csökkentek az alkufolyamat során.”
– fogalmazott Balogh László.
Erős év várható
Az ingatlan.com elemzés szerint az év első heteiben látható kiugró kereslet alapján idén is erős éve lehet a lakáspiacnak. Folytatódhat a vidék felzárkózása, elsősorban a nagyvárosokban és azok 50 kilométeres körzetében található településeken várható élénkülés. Budapesten pedig mind a használt, mind az új lakásoknál lehet jelentős pörgés.
Az áremelkedés várhatóan kitart 2018-ban is, bár ennek mértéke a korábbi évekhez képest visszafogottabb lehet.
Fotó: Freepik
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.