Mindenki ki van téve annak, hogy megfertőzi a koronavírus, a fiatalok sem kivételek – jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Szerencsére nem nő ugrásszerűen a fertőzött emberek száma Magyarországon
Müller Cecília azt mondta: az ország minden megyéjében jelen van a vírus. A sűrűn lakott területeken, így Budapesten és Pest megyében magasabbak az esetszámok, de egyetlen vidéki település sem gondolhatja magáról, hogy nem érhet oda a járvány – emelte ki.
Nem nő ugrásszerűen a fertőzött emberek száma Magyarországon, az emelkedés mértéke egyenletes, és ez biztató.
– hangoztatta. Továbbra is igaz, hogy a fertőzöttek a szoros környezetükben élő egy-két embernek adják át a betegséget.
Magyarországon nem látható olyan exponenciális növekedés a fertőzöttek számában, amilyet néhány környező államban tapasztaltak, és ez valószínűleg a bevezetett intézkedéseknek köszönhető – tette hozzá.
KORÁBBAN ÍRTUK
A tünetmentes ember is lehet vírushordozó
Az országos tisztifőorvos közölte, hogy az eddig a koronavírus-fertőzés következtében elhunyt 20 ember átlagéletkora 73 év, közülük 12-en férfiak és 8-an nők.
Az eddig a fertőzés következtében elhunyt 20 ember átlagéletkora 73 év, közülük 12-en férfiak és 8-an nők. Ez is igazolja, hogy a betegség „súlyosan lezajló formája” elsősorban az időseket, illetve a valamilyen krónikus betegséggel küzdőket veszélyezteti leginkább, de ez nem jelenti azt, hogy fiatalokat, gyerekeket nem betegít meg a vírus.
A vírussal megfertőzöttek 80 százaléka nem vagy legfeljebb enyhe tüneteket észlel magán és nem fordul orvoshoz. Ezért is fontos, hogy mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat, hiszen tünetmentes ember is lehet vírushordozó és terjesztheti a betegséget.
Negyven gyógyult beteg van
Negyven ember gyógyultan távozott a kórházból, tehát azok is meg tudnak gyógyulni, akik kórházi ápolásra szorulnak – mondta. Hozzátette: természetesen annak, akinek már lélegeztető gépre van szüksége, rosszabbak a gyógyulási esélyei.
Müller Cecília felhívta a figyelmet arra is, hogy akik egészségesek és naponta dolgozni járnak, azok a munkahelyükön és utazás közben is tartsák be a másfél méteres távolságot, gyakran mossanak kezet és szellőztessenek.
Otthoni rutinok
Különösen figyelniük kell erre azoknak, akik egy háztartásban élnek idős vagy krónikus betegséggel küzdő emberrel – mondta. Azt tanácsolta, hogy hazaérve már az előszobában fertőtlenítsék a kezüket, azonnal öltözzenek át, majd újra mossanak kezet vagy zuhanyozzanak le. Figyeljenek arra is, hogy a holmijukat külön kezeljék, ruhájukat – ha nem 90 fokos programot használnak – elkülönítve mossák. A különböző felületeket rendszeresen fertőtlenítsék vírusölő hatású tisztítószerekkel, valamint sűrűn és szisztematikusan takarítsanak.
Kapcsolattartás a kórházban lévőkkel
Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: a kórházban lévőket megilleti a kapcsolattartás joga a hozzátartozóikkal, de a nagyon leterhelt kórházi személyzet nem tud állandóan a hozzátartozók rendelkezésére állni.
Javasolta az intézményeknek, hogy jelöljenek meg egy időszakaszt, amikor a hozzátartozók érdeklődhetnek náluk.
- Csomagot kaphatnak a betegek, de nem lehet személyesen átadni nekik – tette hozzá.
- A válságos állapotú, végstádiumban lévő betegekkel az intézmények biztosítják a kapcsolattartást, megfelelő szabályok betartásával.
Szintén kérdésre reagálva kijelentette: az elhunytak adatainak nyilvánosságra hozásakor az adatkezelés szabályai szerint jártak el, a közöltek alapján nem azonosíthatók az emberek, de szerettek volna hiteles tájékoztatást nyújtani az elhunytak koráról és alapbetegségéről.
A BCG oltás hatékonysága
Reagálva a sajtóhírre, amely szerint a TBC ellen használt BCG-oltás hatásos lehet a koronavírus okozta megbetegedés kezelésében, ismertette:
jelenleg kísérleti stádiumban van a kutatás, amely ezt igazolhatná. Ha beigazolódik a BCG pozitív hatása, akkor a magyar lakosság jó helyzetben van, mert 1953 óta kötelezően mindenki megkapja, még újszülöttként ezt a védőoltást.
A kórházi kapacitásokra vonatkozó kérdésre felelve Müller Cecília hangsúlyozta: pontosan kidolgozott ütemterv szerint, hétről hétre növelik a potenciális betegeket fogadó intézmények számát, folyamatosan vonják be a kórházakat.
Számos pufferkapacitással rendelkezünk (.), bízunk abban, hogy nem kell igénybe venni őket, de felkészülünk a legrosszabb lehetőségre is.
– fogalmazott a tisztifőorvos.
Nyitókép: MTI.















