Hétfőn többnyire napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nem valószínű. Nagy területen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, amelyet – főleg az Észak-Dunántúlon és a középső területeken – erős lökések kísérhetnek.
A zivatarok környezetében másutt is lehet átmeneti szélerősödés.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között, a szélcsendes, derült északi helyeken 9 fok alatt alakul.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 20 és 25 fok között valószínű.
Hétfő estig a Kárpát-medencében lassan stabilizálódik a légállapot, de addig még előfordulhatnak záporok, zivatarok.
Időjárási helyzet Európában
- Az Atlanti-óceán felett örvénylő nagykiterjedésű ciklonok csak a Brit-szigetekre gyakorolnak hatást, felhőzetük és csapadékrendszerük másutt nem éri el a szárazföldet.
- Ugyancsak ciklon található középpontjával Ukrajna felett, amely Belorusszia, Lengyelország, a Kárpát-medence és a Balkán-félsziget északi részén is több helyen okoz esőt, záport, helyenként zivatart. Emellett a ciklon hátoldalán, elsősorban az Alpok emelő hatása miatt is előfordul konvektív csapadék.
- Ezzel szemben Skandináviában, a Kelet-európai-síkságon és a mediterrán térségben anticiklon alakítja az időjárást, emiatt száraz, napos idő a jellemző, bár a Földközi-tenger mentén a hegyvidéki területeken előfordul egy-egy délutáni zivatar.
Nyitókép: Unsplash.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN