Kövesse Facebook oldalunkat!

Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, keleten is mindenütt megszűnik az eső, másutt legfeljebb egy-egy futó zápor lehet az esti órákig. Éjszaka az ország nagy részén túlnyomóan derült lesz az ég.

Pénteken napközben gomolyfelhős, napos idő várható csapadék nélkül, majd a késő délutáni, esti óráktól nyugat felől felhősödés kezdődik, és ott már kisebb eső is előfordulhat.

KORÁBBAN ÍRTUK

Ennyi volt? Kipukkadt az ingatlanpiaci lufi: stagnáló árak és csökkenő kereslet

Az elkövetkezendő stagnáló időszakban lesz csak igazán szükség az ingatlanközvetítőkre. A közhiedelemmel ellentétben az elmúlt három évben tapasztalható ingatlanpiaci aranykor nem egyenlő az ingatlanközvetítői szakma virágzásával.

Az állami nyugellátás határai: Az Aegon Biztosító szerint szerencsére egyre tudatosabbak vagyunk

A magyarok a nyugdíjjövedelmük több mint felét (54 százalékát) még mindig az államtól várják, de a fiatalok egyre inkább tisztában vannak az állami ellátás határaival - derült ki az Aegon Center for Longevity and Retirement (ACLR) MTI-hez eljuttatott kutatásából.

Az északnyugati szél éjszakára mindenütt veszít erejéből. Pénteken az ország legnagyobb részén többnyire mérsékelt marad légmozgás, csupán Sopron környékén kísérhetik élénk, esetleg erős lökések a déli szelet. A hőmérséklet csúcsértéke a legtöbb helyen a 15 fokot sem éri el, sőt, a Skandináv-félsziget északi tájain fagypont közelében marad. Péntek estig a Kárpát-medencébe átmenetileg szárazabb, de változatlanul hideg léghullámok érkeznek.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de főként a középső országrész szélvédett vidékein gyenge légköri fagy is előfordulhat, talaj menti fagy pedig többfelé valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 14 és 18 fok között várható.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...