Napjainkban számos folyamat zajlik egy időben. A digitalizáció az életmódunkat, a globalizáció pedig a munkamódszereinket alakítja át gyökeresen, míg az éghajlatváltozás megkérdőjelezi létünket, az emberiség fennmaradását. E változások némelyike gyorsan zajlik le, míg mások sokáig lappanganak.
Ray Hammond jövőkutató az Allianz Partners közreműködésével készült, „A világ 2040-ben” című jelentésében hét átfogó irányt jelöl meg, amely meghatározza az előttünk álló két évtizedet.
-
Ez is érdekelheti: Történelmi csúcsot ért el az Allianz Nyugdíjpénztár 2018-ban
1Népességrobbanástól a megújuló energiákig

Trend #1: Népességrobbanás
Jelenleg közel 7,6 milliárdan élünk a Földön, 2040-re 9 milliárdnál is többen leszünk, a századfordulóra pedig a 11,2 milliárdot is meghaladja az emberiség lélekszáma. (Na, persze csak ha nem történik valami váratlan esemény – a szerk.) A Föld erőforrásai azonban nem bővülnek ugyanilyen ütemben. Az általános vélekedés az, hogy nem jut elég élelmiszer majd mindenkinek, azonban Hammond nem ért ezzel egyet:
- A valóság az, hogy jelenleg a mezőgazdaság 90 százalékában nagyon gyenge a termelékenység.
- Az előállított élelmiszerek közel fele pedig kárba vész a fejlődő országok elosztási láncaiban.
Ha javítanánk a mezőgazdasági termelékenységen és visszaszorítanánk a pazarlást, mindenkinek jutna elegendő élelmiszer.
Az ivóvíz biztosítása a másik fontos kihívás. Hammond szerint a közhiedelemmel ellentétben nincs hiány édesvízből:
- A helyzet tragikuma, hogy e vízkészlet jelentős része a sarkvidékeken található, és nem ott, ahol az emberek már most is szomjaznak.
- Ahhoz, hogy több fejlődő ország lakosságának szomját oltani tudjuk, alacsony költségű, csekély energiaigényű, kisméretű sótalanító telepekre van szükség, ebben pedig döntő szerepet játszik majd a megújuló energia.
Trend #2: Éghajlati dilemma
Globális felmelegedés? Kit érdekel, ha néhány fokkal melegebb van? A valóság azonban korántsem ilyen egyszerű: sokkal nagyobb a tét annál, hogy többet fogyaszt a légkondicionáló.
- A kaliforniai erdőtüzek, a fülöp-szigeteki tájfunok, a kínai áradások, az indiai hőhullámok, a karib-tengeri térségbeli pusztító erejű hurrikánok, valamint a fokvárosi és ausztráliai aszályok mind figyelmeztető jelek.
- Ha a Föld hőmérséklete 1,5 Celsius fokkal emelkedik 2040-re, ezek a szélsőséges időjárási jelenségek még gyakoribbá és súlyosabbá válnak, és ennek a veszélyére már az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete is felhívta a figyelmet.
A szélsőséges időjárási jelenségek éves száma 1980 és 2004 között megkétszereződött, 2040-ig pedig újra meg fog duplázódni.

-
Ez is érdekelheti: Allianz: Készüljünk fel a nyári viharokra, biztosítsuk lakásunkat gyorsan és egyszerűen!
Trend #3: A megújuló energia forradalma
A szó szoros értelmében a jövőnk múlik azon, hogy lesz-e elég energia. Ezért túl kell lépnünk a fosszilis tüzelőanyagok használatán, és a megújuló energiaforrások, vagyis a napfény, a szél, a biomassza, valamint a víz- és a geotermikus források hasznosítása felé kell fordulnunk.
- Jelenleg a világ villamosenergia-termelésének mindössze 8,4 százaléka származik megújuló energiaforrásokból. 2050-re pedig a szükséglet közel felét tudjuk megújuló energiával lefedni.
- A napfényt villamos energiává alakító fotovoltaikus panelek ára az elmúlt nyolc évben 86 százalékkal, míg a tengeri szélerőműparkok által előállított energia költsége közel negyedével csökkent.
- A szolárpanelek hatásfoka megkétszereződött, a nagyméretű szélturbinák pedig 40 százalékkal több villamos energiát állítanak elő.
A hiányzó láncszem, azaz a költségtakarékos tárolás megoldásához is egyre közelebb kerülünk olyan akkumulátorok fejlesztésével, amelyek a felhős vagy szélcsendes napok áthidalása céljából tárolják a villamos energiát.
Olvasson tovább!
Követezik a A globalizációtól a szegénység orvoslásáig
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.