Kövesse Facebook oldalunkat!

A Netrisk.hu adatai szerint a külföldre induló síelők naponta egy főre átlagosan 760 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon első felében. Ez az érték pontosan megegyezik a tavalyi szezonban tapasztalt hasonló értékkel, ám megfigyelhető, hogy ugyanazon díj mellett a kapott szolgáltatások mértéke, a biztosítási fedezet jellemzően magasabb, mint egy éve.

Az utasbiztosítást az utazás előtt egy nappal, de sokszor csak aznap kötjük meg

A vezető online biztosításközvetítő portál statisztikái azt mutatják, hogy az ügyfelek – kihasználva az internetes biztosításkötés lehetőségeit – síbiztosításaik 39 százalékát az utazást megelőző napon, további 19 százalékát pedig az elutazás napján kötötték meg.

„Sokan már a kiutazás napján felkeresik a sípályát. Az utolsó pillanatban szerződést kötőknek ezért figyelembe kell venniük, hogy az adott napra csak bizonyíthatóan a szerződéskötés után bekövetkező eseményekre nyújt fedezetet a biztosítás. Néhány biztosító még ennél is szigorúbb: a náluk kötött aznapi utasbiztosítás esetén a szerződéskötés pillanatában még magyarországi területen kell tartózkodni.” 

— figyelmeztet Cseh Anett, a Netrisk.hu üzlet- és termékfejlesztési vezetője. –

Továbbra is Ausztria a magyar sízők fő úti célja

A síbiztosítást kötők 69 százaléka az idei szezon első felében Ausztriába utazott síelni, miközben 11 százalék a szlovákiai sípályákra igyekezett. További 7 százaléknyian Franciaországot, 5 százaléknyian pedig Olaszországot választották célpontnak, a lista következő helyein Szlovénia, Lengyelország és Románia a sorrend.

A közeli célpontok miatt a síelőknek csupán elenyésző száma vett igénybe repülőt: több mint háromnegyedük autóval, míg a többiek zömmel autóbusszal utaztak.

Divatba jött a motoros szán

A sízés és a snowboard mellett egyre szélesebb réteg érdeklődik a motoros szán, mint téli sporteszköz iránt., A Netrisk.hu azt javasolja, hogy az érintettek az utasbiztosítási termék kiválasztásakor ellenőrizzék, hogy az adott termék nyújt-e fedezetet a motoros szánnal bekövetkező balesetekre, ez ugyanis nem magától értetődő.

Van olyan biztosító is, amelyik ezt az eszközt éppen az elmúlt hetekben építette be biztosítási feltételeibe.

Beépült a köztudatba a drága mentés

A Netrisk.hu oldalain a síbiztosítást kalkulálók a különféle, kifejezetten a síeléshez kötődő szolgáltatások közül a legnagyobb arányban a sípályáról történő mentésre, illetve a helikopteres mentésre keresnek rá.

Fotó: Freepik

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...