A CIG Pannónia 2,484 milliárd forint nyereséget ért el az első félévben, az egy részvényre jutó eredménye 40,2 forint volt – jelentette be a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjáén megjelent nemzetközi számviteli előírások (IFRS) szerint készített konszolidált gyorsjelentésében.

Az eredményeket jelentősen befolyásolta, hogy a június végén lezárult a Pannónia Általános Biztosító Zrt. beolvasztása, miután a CIG januárban felvásárolta az MKB Általános Biztosító Zrt-t, amely utóbb nevet váltott.

A jelentés megjegyzi, hogy az eredményre jelentős egyszeri hatással volt az akvizíció következményeként elszámolt úgynevezett “badwill” és az üzleti kombináció függő költség-átértékelésének összesen 3,197 milliárd forintos nyeresége, illetve az értékesítésre tartott eszközök 399 millió forint vesztesége.

A CIG Pannónia fontosnak tartotta gyorsjelentésében felhívnia figyelmet arra, hogy a felvásárolt biztosítók portfoliójának eredménye csökkentheti a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. 2017-es évi várható eredményét.

A cégcsoport biztosítási díjai 2017. első félévében elérték a 12,602 milliárd forintot, amely az előző év azonos időszakához képest 49,7 százalékos növekedés. A nem-életbiztosításból eredő díjak 74 százalékkal, míg az életbiztosítások díjbevételei 38 százalékkal növekedtek a múlt év első fél évéhez képest.

A CIG Pannónia saját tőkéje az egy évvel ezelőtti 3,550 milliárd forintról 6,369 milliárd forintra nőtt. A Szolvencia II szerinti konszolidált tőkemegfelelés 2017 első negyedévének végén 227 százalék volt, tehát jelentősen meghaladta a felügyelet által elvárt – 50 százalékos volatilitási puffert is tartalmazó – 150 százalékos szintet – közölte a biztosítótársaság az MTI-vel.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...