Kövesse Facebook oldalunkat!

A hágai illetékes bíróság a koronavírus-járvány megfékezésére januárban bevezetett éjszakai kijárási tilalom azonnali feloldására szólította fel a holland kormányt. A bíróság ugyanis keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy a vonatkozó törvény értelmében nem volt vészhelyzet a tilalom bevezetésekor.

Egy civil szervezet által benyújtott kereset ügyében született bíróság határozat szerint a holland kormány a kijárási tilalmat a polgári hatóságok rendkívüli hatásköréről szóló törvény alapján vezette be.

A törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendkívüli állapot okozta kivételes helyzetben a klasszikus jogalkotási folyamat mellőzése mellett léptessen hatályba intézkedéseket. A bíróság ítéletében azonban azt állapította meg, hogy a törvény értelmében nem áll fenn vészhelyzet Hollandiában, ezért a kormánykoalíció nem jogosult a rendkívüli hatáskörök alkalmazására a szóban forgó korlátozó intézkedés végrehajtását illetően.

A bíróság határozatában a kijárási tilalmat “a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének” nevezte, amely véleménye szerint közvetett módon korlátozza a gyülekezés és a tüntetés szabadságának jogát is. Egy ilyen intézkedés meghozatala “nagyon körültekintő döntéshozatali folyamatot igényel” – állapította meg a bíróság.

Hollandia január végén léptetett életbe március elejéig tartó éjszakai kijárási tilalmat. A korlátozó intézkedés 21 óra és reggel fél öt közötti időszakra érvényes.

Az illetékes holland közegészségügyi intézet legfrissebb adatai szerint csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma. Amíg a múlt hét folyamán alig süllyedt négyezer alá az átlagos napi fertőzésszám, addig keddre megközelítette a 3500-at. A múlt hét adatihoz képest 17 százalékkal kevesebbet, naponta mintegy 143 embert szállítanak kórházba, ahol jelenleg 1386 embert ápolnak a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben. Intenzív ellátásban 536-an részsülnek. Mindkét adat csökkenő tendenciát mutat. Megjelenése óta 1 046 381 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 14 963-an haltak meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Hollandiában.

A belga sajtó keddi tájékoztatása szerint Brüsszelben megnyílt az ország legnagyobb oltóközpontja, amely a belga főváros lakósságának akár 70 százalékának beoltására lesz képes. A főváros északi részén található Heysel labdarúgó stadionhoz tartozó sportcentrumban kialakított oltóközpont a hét minden napján nyitva lesz. Elmondták, a reggel nyílt oltóközpont előbb a még nem beoltott egészségügyi alkalmazottakat várja, illetve a veszélyeztetett korosztályhoz tartozókat. A híradás szerint Brüsszel további oltóközpontok kialakításán dolgozik.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet keddi tájékoztatása szerint a koronavírussal újonnan megfertőzöttek napi átlaga az előző hét adatihoz képest 20 százalékos csökkenés mellett 1809-re zsugorodott. Kórházban jelenleg 1638 beteget ápolnak a koronavírussal összefüggésben, közülük 319-en részesülnek intenzív ellátásban.

Helyi megjelenése óta 739 488 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 21 702-en haltak meg a vírus szövődményeiben a mintegy 11,5 millió lakosú Belgiumban.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...