Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte az Egyesült Államok Forma-1-es Nagydíjának szombati időmérő edzését Austinban.
Bottas pályafutása 11., idei ötödik edzéselsőségét érte el, Amerikában pedig első alkalommal nyert időmérőt. A pontverseny második helyezettje mellől, szintén az első sorból rajtolhat vasárnap a német Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnoka.
A harmadik időt Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája autózta. A címvédő brit Lewis Hamilton – aki vasárnap megszerezheti hatodik vb-címét – csupán ötödik lett a Mercedesszel.
Mivel Hamiltonnak most 74 pont az előnye az összetettben csapattársával, Bottasszal szemben, öt pont hiányzik neki ahhoz, hogy ismét vb-győztes legyen.
Sergio Pérez, a Racing Point mexikói pilótája pénteken a második szabadedzésen nem állt meg, amikor kihívták a kötelező mérlegelésre, sőt csapata kerékcseréket is végrehajtott, mielőtt visszatolta volna az autót, ezért a sportfelügyelők döntése értelmében vasárnap csak a boxutcából rajtolhat.
KORÁBBAN ÍRTUK
Nyugdíjcsavar: Nem vagyunk kellően tudatosak, pedig nagyot nyerhetnénk vele
Farkas András: Érdemes az öregkorunkra is gondolni
Az 56 körös futam vasárnap – magyar idő szerint – 20.10-kor rajtol Austinban.
A teljes rajtsorrend
- 1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari) - 2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari) - 3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) - 4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Lando Norris (brit, Mclaren) - 5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) - 6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Kevin Magnussen (dán, Haas) - 7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point) - 8. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) - 9. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
George Russell (brit, Williams) - 10. sor:
Robert Kubica (lengyel, Williams) - A boxutcából:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Fotó: Mercedes AMG
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.























































