Sportos éjszaka: 6000 résztvevő a Generali Night Run futóversenyen

A férfiaknál Csere Gáspár, a nőknél pedig az ukrán Ganna Volkova nyerte a félmaratont a Generali Night Run Budapest elnevezésű éjszakai versenyen, amelyen hatezer futó állt rajthoz.

Szuperhetes: Lewis Hamilton hetedszer nyert a Hungaroringen

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnap rendezett 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

Kedvezménykártyát bocsát ki a GPC: Döntőbe jutásért játszik PVSK-Veolia férfi kosárcsapata

Június negyedikén rendezik meg a kosárlabda magyar bajnokság elődöntőjét Pécsett, ahol tíz év után először játszik a döntőbe jutásért a PVSK-Veolia csapata. A mérkőzésen Körmend ellen kell kiharcolniuk a döntőbe jutást.

Győzött a Mercedes, Hamilton ért célba az első helyen Monacóban

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, és ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

Újabb kontinenst hódított meg a Teqball: Ázsia után Afrikában is elismerték a magyar innovációt!

Ázsia után újabb kontinenst készül meghódítani a magyar találmányon alapuló Teqball, amely az idei Afrikai Játékokon és az Afrikai Strandjátékokon bemutató sportként fog szerepelni. Eközben a hétvégén döntött az Ázsiai Olimpiai Tanács is: a 2020-as Ázsiai Strandjátékokon is ott lesz a Teqball.

Hosszú Katinka nyolc számban indul a rövidpályás úszó vb-n

Az edzései változatlanul kemények, a versenyeken azonban a korábbiaknál kevesebb számban indul a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, aki a decemberi rövidpályás úszó-világbajnokságon nyolc versenyszámban szerepel majd.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK