
Zavartalan napsütésben lesz részünk. Estétől fátyolfelhőzet sodródik hazánk fölé, pénteken pedig néhány gomolyfelhő is képződhet, melyekből kis eséllyel kialakulhat zápor, zivatar az északnyugati területeken.
A délnyugati szél a Dunántúlon élénkül meg, amelyet a Kisalföldön és az Alpokalján erős lökések is kísérhetnek, pénteken pedig már nagyobb területen lesz élénk a légmozgás.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken, völgyekben alacsonyabb értékeket is mérhetnek.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 27 és 32 fok között várható.
A Kárpát-medence időjárását is egy magasnyomású képződmény határozza meg, így napos, csapadékmentes idő a jellemző, azonban pénteken már egy-egy záporra, zivatarra is van némi esély.
Időjárási helyzet Európában
- Európa nagy részének időjárását anticiklon alakítja, aminek köszönhetően eseménytelen, napos az idő. Olaszország és Spanyolország déli területeinél már több helyen 30 fok felett alakul a maximum-hőmérséklet.
- Ezalatt a skandináv területek, a Brit-szigetek, valamint Európa nyugati partvidékének időjárását frontok teszik változatossá, aminek hatására ott csapadékos időjárás a jellemző, a hőmérsékleti maximumok általában 15 fok körül alakulnak.
Nyitókép: Unsplash.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN