Kövesse Facebook oldalunkat!

Reggel északon változóan, délen gyengén felhős idő lesz, csapadék nem várható. Szerdán eleinte kevés lesz a felhő, sok napsütés valószínű, majd délután kezdetben csak északon, estétől délen is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és estétől északnyugat felől egyre több helyen alakul ki eső, záporeső.

Hirdetés (x)

A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, kedden főként a Kisalföldön, szerdán másutt is megerősödik, majd szerdán este a Kisalföldön északnyugatira fordul.

Szerda estig a Kárpát-medence fölé egyre enyhébb, eleinte többnyire száraz, majd már nedvesebb léghullámok érkeznek, erősödik a nappali felmelegedés.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a hidegre érzékeny, szélvédett, derült helyeken -1, +2 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 15 és 23 fok között valószínű, délen lesz a melegebb.

KORÁBBAN ÍRTUK

Nyugdíjba mennél 30-40 évesen? Matek az egész: a PANNON-SAFE már kisütött valamit

A mókuskerékből való kiszállás régóta foglalkoztatja a ... nos, nagyjából mindenkit, aki benne van. Egy Észak-Amerikában indult mozgalom van terjedőben Európában is, amelynek több sikeresen idő előtt nyugdíjba vonult tagja hírdeti, hogy néhány – módszereiben egyszerű, betartásában nehéz – alapelv segítségével sok ember számára elérhetővé válhat, hogy az unott, fárasztó munkáját egy kellemes és jobb életre cserélje.

Schaub Erika: A nyugdíjas életről él egy mesebeli kép a fejünkben, de azt meg...

Csak minden ötödik magyar gondol rá pihenésként vagy megérdemelt jutalomként

Időjárási helyzet Európában

  • Szárazföldünk északnyugati, északi területei fölött ciklonok örvénylenek. Hatásukra arrafelé, valamint a hozzájuk tartozó frontok mentén többnyire erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, északkeleten helyenként havazik.
  • Szintén ciklon okoz többször erősebben felhős időt délkeleten, ott szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki.
  • A két rendszer között a Pireneusi-félszigettől a Kárpát-medencén át egészen Ukrajnáig anticiklonális hatások érvényesülnek. A felsorolt tájakon általában kevés a felhő, sokat süt a nap, csapadékról nem érkezik jelentés.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi, északkeleti vidékein általában 3 és 11, nyugaton, délen, valamint az Ural előterében 13 és 23 fok között változik.
  • A legmelegebb továbbra is a Pireneusi-félszigeten van, ahol a délutáni órákra többnyire 24 és 33 fok közé melegszik fel a levegő, sőt Dél-Spanyolországban néhol 36 fokot is mérnek.

Nyitókép: Unsplash.

Hirdetés (x)