Az uniós országokhoz képest 8-10 év lemaradásban vannak a magyarok a születéskor várható élettartam tekintetében (76 év) – mondta Zsolnai Gábor, az Union Biztosító üzletfejlesztési igazgatója a Világgazdaság Megtakarítási trendek – Nyugdíj és/vs öngondoskodás című konferenciáján. Hozzátette, a környező országokhoz képest ugyanakkor többet költünk egészségügyre saját zsebből, átlagosan a bevételeink 4 százalékát – a vg.hu írása.
Fordulat várható
Zsolnai Gábor előadásában kijelentette, hogy bővül a magán egészségbiztosítás piaca:
évente 12-13 milliárd forint díjbevétele van a biztosítóknak, és ez 2012 óta évente 20-30 százalékot nő. Az egészségbiztosításoknak a 95 százaléka azonban vállalati és csoportos biztosítás.
Ez azt jelenti, hogy zömében a munkáltatók kötnek egészségbiztosítást az alkalmazottaikra (nagyjából 250 ezer fő). Ebben nagy szerepet játszik, hogy azt 2012 óta adómentes juttatásként adhatták a munkáltatók, ez azonban jövőre megszűnik, a 2018-ban megkötött szerződések 2019. december 31-ig lesznek csak adómentesek.

Fotó: Kallus György / VG
Nemzetgazdasági érdeket is szolgál
Zsolnai Gábor szerint ez nagy probléma, ugyanis szükség lenne arra, hogy továbbra támogassák a munkáltatókat, hogy biztosítsák a munkavállalóikat. Ennek munkaerő-megtartó hatása is van, és nemzetgazdasági érdeket szolgál, hogy a dolgozók minél egészségesebbek legyenek, tovább éljenek. A szakember úgy véli, hogy
a biztosításba csomagolt egészségügyi szolgáltatásnál jobbat még a világon nem találtak ki, működik, és hatásos.
Bónuszrendszer és online betegút szervezés
A világ egészségügyi tendenciáit figyelve egyre jobban szeretik az orvosok saját életterében vizsgálni az embert, amiből többet ki lehet következtetni. A tendenciák a biztosításokat is át fogja alakítani, hamarosan elterjed az online betegút szervezés, egészség-tanácsadás, bónuszrendszereket vezethetnek be a biztosításokba, például az egészségesebben élők kedvezményeket kapnak. Több szolgáltatást is vélhetően bevonnak majd az egészségbiztosításokba, például az alapellátási szolgáltatásokat, a krónikus betegek ellátását, rehabilitációs szolgáltatásokat, fekvőbeteg ellátás, határon átnyúló ellátások, egészségturizmus.
Ez is érdekelheti:
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.















































