Korszakváltás a biztosítási IT rendszerek piacán: Itt az SK MAX – II. rész
A mellékhelyiségbe sem megyünk telefon nélkül! Túlzásnak hangzik? Nem az! Ma, Magyarországon 13 millió mobiltelefon előfizetés van. A 30 évnél fiatalabb korosztály el sem tudja képzelni, hogy létezett olyan kor, amikor nem voltak okostelefonok.
Bankbiztosítás: Együttműködés kötött a CIB Bank és Generali Biztosító
A CIB Bank olasz anyavállalata, az Intesa Sanpaolo és a Generali partnerséget kötött a magyar piacon azzal a céllal, hogy megerősítse a bankbiztosítási tevékenységét az országban, és átfogó pénzügyi megoldást nyújtson a családok és a vállalatok számára.
Megszólaltak az alkuszok: A tavalyi aszály az agrárbiztosítások piacán is új korszakot nyitott
A biztosítók tavaly közel 52,9 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárt fizettek ki, ami 45 százalékkal haladta meg 36,4 milliárd forintnyi agrárbiztosítási díjbevételüket. Ennek is köszönhető, hogy jelenleg számos gazdálkodónak új biztosítás után kell néznie, miután korábbi szerződését eddigi partnerbiztosítója felmondta.
Villanyautó biztosítás: Olcsóbb a KGFB ha kevesebb az alkatrész?
Az idén alig több mint 50 ezer forint volt az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja - derül ki a Netrisk összeállításából.
Lehullt a lepel: Elképesztő a lakásbiztosítási díjak különbsége a banki THM-mutatókban
Májustól immár a lakásbiztosítások díját is tartalmaznia kell a jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatójának (THM). A BiztosDöntés.hu felmérése szerint a példaszámításokban teljesen eltérő fedezeti összegekkel és díjakkal számolnak a bankok.
MABISZ: A tavalyi aszálykatasztrófa miatt nöhet a díjtámogatott növénybiztosítások iránti érdeklődés
Az államkincstárnál már benyújtható a kérelem az idei növénybiztosítási díjtámogatásra. A tavalyi katasztrofális aszályt követően, amely évben a biztosítói kárkifizetések 45 százalékkal haladták meg a díjbevételeket, várhatóan tovább nő az érdeklődés a konstrukció iránt.
Hitelből könnyű volt: A lakások 70-80%-át finanszírozták, de ma már nem kell az idegen...
A magas hitelkamatok erősen visszafogják az ingatlanpiacot, miközben a magasan járó hirdetési árak sem mozgatják meg a vevőket. Az ingatlanközvetítő szerint, ha kamatoknál változás következne be,
Lépett az MNB: 300 milliós gigabírságot kapott egy bizalmi vagyonkezelő
Az MNB 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re annak jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenysége miatt.
Bezuhantak a lakáseladások, csökkentek az átlagárak 2022 vége felé
A lakáspiaci forgalom ötödével esett vissza 2022 utolsó negyedévében. Nominálisan 16,6 százalékkal emelkedtek a lakásárak év végén az egy évvel korábbi szinthez képest, de reálértéken már 5 százalékos csökkenést mutatnak.
Éljen május 1-je: A hosszú hétvégén startol a Magyar Bankholding
Az MKB Bank és a Takarékbank a hosszú hétvégén április 30-tól egyesül és létrejön a Magyar Bankholding (MBH), amely egységes arculattal működik tovább, és Magyarország második legnagyobb mérlegfőösszegű pénzintézetévé válik





















