
Vlagyimir Putyin elmondta, hogy Moszkva figyelmesen tanulmányozza az Egyesült Államok és a NATO által a biztonsági igényeire küldött válaszokat, de már most nyilvánvaló, hogy az orosz aggályokat a felek figyelmen kívül hagyták. A biztonság oszthatatlansága azt is kimondja, hogy senki sem erősítheti a biztonságát mások rovására – szögezte le.
Putyin úgy fogalmazott: a NATO becsapta Oroszországot, hiszen már korábban kapott ígéretet arra, hogy nem terjeszkedik tovább keletre. Másfelől miközben Moszkva az ellenkezőjét kérte, az Egyesült Államok felmondta a rakétaelhárítással kapcsolatos szerződést, és „hamarosan ott lesznek Romániában és Lengyelországban is”, ráadásul ezek csapásmérő eszközök is lehetnek, nem csupán elhárítók.
A NATO-nak nem kötelező új tagokat felvennie, tehát ebben a kérdésben szem előtt tarthatná a folyamat többi résztvevőjének, így Oroszországnak az érdekeit is.
– fejtette ki.
Mint mondta, Ukrajna nyíltan megfogalmazta, hogy a Krímet akár katonai eszközökkel is vissza szeretné szerezni,
Képzeljük el, mi történne, ha NATO-tag lenne.
Figyelembe kell venni minden fél érdekét, csak így lehet elkerülni, hogy a helyzet végkimenetele ne negatív legyen – mondta Putyin.
Egyetértett azzal, hogy beszélni kell a megoldásról, de hozzátette: ő maga egyelőre „nem áll készen” arra, hogy felvázolja, mi lesz a megoldás.


















